Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)

Bereznai Zsuzsanna - Mészáros Márta: Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultúrája (XIX-XXI. század)

Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultúrája 175 Az 1930-as évek elejétől a félegyházi asszonyok szívesen vitték az otthon elkészített, szakajtóba tett kenyértésztát a pékhez, amelyet a pékek sterkenyéniek neveztek. A bérsütéssel a pék reggel 7-8 óra körül vagy 11 órakor végzett. Ekkor mehettek az áruért a félegyháziak. Ünnepek előtt még délután 2 órakor is volt sütés. A kenyér mellett a kelt kalács tésztáját is elvitték, amelyet a sütőmester font meg 5 szálból. A lakodalomra szánt rostélyos kalácsot is itt fonták és díszítették tésztarózsákkal. Sokan vittek rétest, beiglit, kuglófot, pogácsát, tortalapokat, valamint a Félegyházán nagyon kedvelt tejes pitét, kelt pitét, amelyet latyapité

nek is neveztek. A bérsütést nem csak a háziasszonyok vették igénybe, hanem a hentesek is, akik hurkát, kolbászt, pecsenyéket süttettek, amelyet az üzletükben árultak. A cseresütés a II. világháború utáni néhány évben voltjellemző. A pékhez elvitték a megőrölt gabonát, és a liszt fejében kenyeret süttettek. Az 1960-as évektől, miután megszűnt a házi kenyérsütés és a bérsütés is, először az egykori pékmühelyekben folyt tovább a pékáruk készítése. Kiskunfélegyházán két pékség a Kecskeméti Sütőipari Vállalat részlegeként működött. A Dessewffy és Károlyi Mihály utca sarkán lévő pékműhelyben - amely Huszik Gyula péké volt egykor - készültek a fehér pékáruk: a kifli, a zsömle, a kis fonott, a kis mákos, a barchesz, a nagy kifli, a perec. A másik üzem a Csillag (ma Molnár Béla) utcai kenyérgyár, amely Szondi Károly és Czakó József után Kovács Sándor és Kovács András pékműhelye lett. Kettő dupla magyar kemence volt benne. Itt készült ezután Kiskunfélegyházán a 2 kilógrammos vágatlan vekni, a 2 kilógrammos cipó, és a 3 kilógrammos mo/nárx'ágott (oldalán vágott) kenyér. Az 1950-es évek elején tizenhét önálló pékiparos dolgozott Kiskunfélegyházán, többek között a Faragó, Holló, Seres, Réczi, Szesztrenka, Szondi, Rózsa. Kiss Lajos péksége az akkori Romhányi (ma Kun) utcában volt, amelyet 1969-ben átadott a tiszaújfalusi Alkotmány Termelőszövetkezetnek. Városszerte ismert péktermékük volt a Tiszatáj kenyér. A Sütőipari Vállalat 1970-ben felépíttette a Ságvári (ma Arad) utcában az új sütőüzemét, ahol fehér pékárut készítettek. Többféle kenyeret árultak: a félkilós fehér-, a burgonyás-, a büfé-, valamint a nagyon ízletes 2 kilógrammos Ságx'ári kenyeret. A Károlyi Mihály utca sarkán lévő műhelyben új gépsort szereltek, ezzel megkezdődött Kiskunfélegyházán a péksütemények gyártása. A rétesek, a bukták, a fonott kalácsok, a búrkifli, a lekváros táska, a kakaós csiga, a kuglófok, az almás és a túrós kelt piték árusítása vált lehetővé. 1979-ben épült fel Kiskunfélegyházán az új kenyérgyár a Szegedi úton. Ekkor újra átszervezték az üzemeket. A Csillag (ma Molnár Béla) utcai kenyérgyárat lebontották. A Károlyi Mihály utcai pékséget megszüntették 1981-ben, és a felújított Ságvári utcai sütőüzembe helyezték át a péksütemények gyártását. Az új kenyérgyárba került a fehér pékáru és a kenyér. Ettől kezdve készítettek Kiskunfélegyházán 1 kilógrammos kenyeret. Kedvelt volt a félbarna és az alföldi margarinos