Bárth János szerk.: Cumania 24. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2009)

Merinu Éva: Helvécia településtörténete 1891-1912

292 Meri nu Éva Hidegkúti Mihály és Hudi József szerint: „A szőlők elpusztulása után kétségbeesett az egész falu. Mi lesz most? - kérdezték egymástól ... Megindultak a kivándorlások. Sok egészen szegény leköltözött közvetlenül a Balaton mellé. Néhány család pedig, főleg akiknek csak házuk volt, eladták azt, és kivándoroltak Dél-Amerikába (2 család), Kecskemétre (5 család), Szlavóniába (2 család)".

1

6 Wéber szíve ügyének tekintette, hogy segítsen ezeken a bajba jutott embereken. A Balaton-felvidéken való toborzásnak másik oka, a Kecskemét várossal megkötött előszerződés egyik feltétele az volt, hogy a telepeseket Dunántúlról, a Balaton északi partjáról toborozzák össze. Herman Ottó is többször felszólalt a „Tisztelt ház" előtt: „...a hol a phylloxera oly mértékben fellép, hogy Magyarország lakossága kivándorolni készül, ott történjenek egész erélylyel oly intézkedések, hogy ez megakadályoztassák még az áttelepítés árán és útján is".

3

7 A Kecskemétre érkező emberek két megyéből vállalkoztak a rendkívül nehéz, megpróbáltató munkára: Veszprém és Zala megyéből. Veszprém megyéből három településről jelentkeztek: Csajághról 6 fő, Mencshelyről 7 fő és az előbb említett Kis-Hidegkutról 5 fő. Összesen 18 fő. Zala megyéből 27 településről érkeztek szőlőmunkások: Felső-Eörs 1 fő, Alsó-Eörs 2 fő, Arács 1 fő, Balaton-Füred 3 fő, Aszófő 2 fő, Örvényes 2 fő, Udvari 4 fő, Akaii 2 fő, Vászol 3 fő, Felső-Dörgicse 3 fő, Csicsó 11 fő, Vigánd 1 fő, Nemes Péczel 1 fő, Balaton-Henye 4 fő, Monoszló 2 fő, Köves Kálla 2 fő, Szepezd 10 fő, Kővágó-Eörs 1 fő, Salföld 3 fő, Mindszentgál 1 fő, Zala Gulács 1 fő, Badacsony-Tomaj 13 fő, Tapolcza 5 fő, Káptalan-Tóti 4 fő, Gyula-Keszi 2 fő, St. Antalfa 2 fő és St. Jakabfa 2 fő. Összesen 88 fő. Az elsőként letelepülők száma összesen 106 fő. "

s Akik a Balaton vidékéről Kecskemétre jöttek, már eldöntötték, hogy ezen az ismeretlen tájon kezdenek új életet. Hiszen mióta a filoxéra letarolta szülőhelyük szőlőit, a fennmaradásukat is alig-alig tudták biztosítani. Itt legalább a remény megmaradt. Azt is felmérték, hogy a harminc év egy fél emberöltő, és azt sokan meg sem érik, de legalább gyermekeik önálló szőlősgazdák lesznek, s a megélhetésük biztosítva lesz. Elsőként a férfiak érkeztek a kecskeméti pusztába, de újdonsült lelkesedésüket csaknem ismét elvesztették, meglátván a kietlen vidéket. Dr. Szappanos Sándor így ír a telepesek elé táruló látványról: „...még sivár pusztaság volt, ahol legfeljebb a juhászok legeltettek és vésték nevüket a Strázsahegy magánosan álló, elárvult nyárfáinak derekába".

3'' Gerencsér József szerint: „...e terület valóban megfelelt Kecskemét régi neveinek: Partoskás és Kecskemenet, mert ez valóban alig volt másra használható, mint bürgejárásra, illetőleg azelőtt az Árpád-házi királyok kecskéi 3

6 HIDEGKÚTI Mihály - HUDI József 1987. 83. A Kecskemétre kivándorló családok részt vettek Helvécia telepítésében. 3

7 SZABADFALVY József 1996. 373. J,

< Lásd. II. számú melléklet. 3

9 SZAPPANOS Sándor 1939. 15.