Bárth János szerk.: Cumania 24. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2009)

Merinu Éva: Helvécia településtörténete 1891-1912

286 Meri nu Éva ban bukkant fel először 1865-ben. Az irtóztató kór vészes gyorsasággal terjedt, 1872-ben az osztrák Klosterneuburgban tűnt fel először, egy kísérleti telepen. A magyar Földmüvelésügyi Minisztérium 1874-ben hívta fel rá a figyelmet.

1

0 Magyarországon az 1870-es évek közepén ismerték fel a pusztító kórt. A Torontál megyei Pancsován 66 hold szőlőben erős fertőzést észleletek, pusztító hatásának félelmetes méretei azonban csak 1885-től bontakoztak ki." Egy évtized alatt a 625 000 katasztrális holdnyi szőlőterületből a hagyományos bortermelő hegy- és dombvidéki körzetekben mintegy 350 000 katasztrális holdat tarolt le a filoxéra

1

2. Nem ok nélkül nevezték először vésznek, hiszen történelmi borvidékeink legértékesebb, legnemesebb szőlőit pusztította el. A filoxéra terjedésének háromféle módja Herman Ottó szerint: a „gyökérről gyökérre való átterjedés, a szárnyassá fejlődés után a tovarepülő egyedek közreműködésével, illetőleg a kereskedéssel való terjesztés" 1

3 Amikor kiderült, hogy rohamos terjedésének nem sikerült gátat vetni, megszülettek az első intézkedések. A szervezett védekezés módszerének kidolgozói és irányítói a Földmüvelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium kezdeményezése nyomán az Országos Filoxéra Bizottság, a Borászati Kormánybizottság és az Országos Filoxéra Kísérleti Állomás, a végrehajtás vezetői pedig a megyei filoxéra-bizottságok voltak.

1

4 A betegség ellen többféle védekezési móddal is kísérleteztek. Először a fertőzött területen a szőlőtőkék kiirtásával próbálkoztak. A másik mód a vízzel való elárasztás, a harmadik pedig a szénkénegezéssel való „gyérítés"

1

5 volt. Egy újabb védekezési módként az amerikai fajták telepítését, és végül a filoxéramentes homoktalajok beültetését javasolták. A filoxéra továbbterjedését az irtásos módszerrel nem tudták megakadályozni, csak lassítani, s a vízzel való elárasztást csak kevés helyen lehetett alkalmazni. A szénkénegezés ugyan hatásosnak bizonyult, de csak körülményesen lehetett végezni: hosszú ideig tartott, és jelentős költséget igényelt. Az amerikai vesszőkkel ugyan nem bírt a kártevő, de silány bort adtak, és csak oltványként voltak igazán eredményesen használhatók. A filoxérának ellenálló immúnis homokon viszont valamennyi fajta termeszthető volt. A homoki szőlőtelepítés korántsem volt új dolog hazánkban. Évszázadok óta foglalkoztak vele, de a válogatás nélküli ültetéssel, a kezdetleges és elmaradott művelési módokkal évszázados szokások konzerválódtak. Természetszerűleg következett ebből, hogy a szakszerűtlenül kezelt szőlők gyenge minőségű borokat adtak. 1

0 SZABADFALVY József 1996. 363. 1

1 LÓNYAI Ferenc 1896. 628-631. 1

2 A több mint 5000 magyarországi szőlőtermelő község közül 1885-ben 375, 1890-ben 1745, 1895-ben 2543, 1898-ban 2863 községben állapították meg a filoxérával való fertőzöttséget. (Magyar Statisztika Évkönyv 1898. 72.) 1

3 SZABADFALVY József 1996. 365. 1

4 PINTÉR János 1985. 149. 1

5 Ritkítás.