Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

82 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária „A gazdálkodás kezdetben teljesen közösségi alapon folyt, a jövevények a termést is felosztották maguk között. A földek végleges kiosztására csak később került sor, mégpedig következetesen a háromfordulós rendszer keretében; a bécsi udvar ugyanis azt remélte, hogy ennek javított formájával a telepeseket rászoríthatják takarmánynövények termesztésére." 13 A hajósi földeken három talajtípus található meg: a fekete föld, a homok és a szik. A homokos határrész volt többségben, de annak nagy része a XX. század közepéig a kalocsai érseki uradalomé volt. A valamikor mocsaras, sárközi fekete földek a mélyebben fekvő területeken találhatók. A déli határrészt pedig homokos talaj jellemzi. A mély sárközi határrész és a magas fekvésű homokos határrész között meredek löszpart húzódik, melynek hivatalos földrajzi elnevezése Kecel-bajai magaspart, népi elnevezése pedig Hegy. A hajósi parasztoknak egyaránt voltak földjeik a fekete és a homokos földeken. A kétféle talajon eltérő növénykultúra alakulhatott ki: az agyagos talajon búza-, árpa-, zab- és takarmánynövény-termelés, a homokon pedig főleg szőlőművelés folyt, de megtermett rajta a rozs, a kukorica és a burgonya is. A XX. század közepéig a homok jelentős része akácerdő volt, de a legnagyobb részét összefüggő kadarka szőlő borította. A szőlőkben szép, szabályos dűlők voltak kialakítva, a terület föl volt pásztázva, mert egy szőlőnek öt pasztája volt - ami azt jelenti, hogy körösztutak voltak kialakítva.

14 Az 1870-es filoxérajárvány után Hajóson nem telepítettek szőlőt kötött talajra. Mivel a filoxéra a homoki szőlőkben nem tud kárt tenni, Hajós előnyös helyzetben volt ebből a szempontból. De a hajósi földek terméshozama jóval alatta maradt a Kalocsai Sárköztől délre fekvő, gazdagon termő bácskai földeknek. * Hajós község sváb-alemann nyelvjárást beszélő, római katolikus vallású népét a kalocsai érsek telepíttette be az 1720-as években, főleg Schwaben és Württemberg területéről. A telepesek öt fő csoportja a Bóden-tótól északra fekvő falvakból, azaz a Bussen-hegy környékének mintegy 80 településéről származott. A szoros értelemben vett „sváb", eredetileg is svábok által lakott tartományokon kívül érkeztek még német parasztok nagyobb számban a Rajna középső vidékéről, kevesebben Bajorföldről, néhányan pedig ausztriai tartományokból.

15 A hajósiak mind a mai napig, több mint 280 esztendeje őrzik azt a szájhagyományt, mely az óhaza elhagyásáról és az új hazában való megtelepedéséről szól:

16 Az idős hajósi emberek elbeszéléseiből megtudhatjuk, hogy az első betelepülőket körös-körül mindenfelé csupa áthatolhatatlan növényvilág - erdők és bozótok 13 WELLMANN Imre 1979. 27. 14 Egy paszta (Tqfl) 20-25 méter hosszú, utána kihagytak 1-2-3 szőlőtőkét, utána következett a következő paszta. Úgy dolgoztak az emberek, hogy ha végeztek egy pasztával, csak utána kezdtek a következőben dolgozni. Átlagosan öt Tqfl volt egy szőlőhosszban. 15 FLACH, Paul 1976. 16 SCHŐN Mária 2003.