Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)
Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája
A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája 81 Dr escht Transpott ischt dr Tod gsei, dr zweit ischt d Not gsei and die dritte, sealli haudscha s Brot en dr Hand ghätt. (Az első csoportnak a halál jutott, a másodiknak a nyomor, csak a harmadiknak került kenyér a kezébe.) Két hajósi lakodalomra hívó köszöntőben 12 a zu Wasser und zu Land ('vízen és szárazföldön') szerkezet valóban azt jelentette, hogy a falu alacsony fekvése miatt, főleg az Enslből a templomba igyekvők gyakran kényszerültek a vízen átkelni valami ladikkal. Egyes visszaemlékezések szerint a ma idős emberek nagyszülei a pincékből a disznóvágó teknővel jöttek be a faluba, ha a boltban akartak vásárolni. Mendier István parasztgazda így emlékezik a régi hajósi tájra: A XX. század legelején, apám idejében még víz alatt állt a Szigeti főutca felé vezető terület, s azt még én is láttam, hogy a Szigeti főutcái kertek ugyancsak víz alatt álltak. Itt óriási lecsapolásokra volt szükség, az árkokat rendben kellett tartani. Ma is található füzes erdő a község határában, ahol ma is láthatók a „kis ágyások" (Bettid), mert onnan kihányták a földet két méter magasan, hogy ott egy kis magaslat legyen. Több határrészen alakítottak ki fölmagasított parcellákat az emberek, hogy valamit termelni lehessen. Ezeken a helyeken az emberek fűzfát ültettek, és a fűzfát csonkították. Majd négy-öt év elmúltával ezeket egy-két méter magasságban újból csonkították - tehát nem magas fűzfát neveltek, ez tűzifát adott. Itt kétféle erdő volt. A homokon volt az akác, és itt bent voltak a gyorsan növő fák: a nyárfa, a fűzfa meg a többi. Tölgyfa is volt itt sok valamikor, most már nem nagyon van. És szélsőséges homokos talajaink voltak, mely apró kvarcos szemcsékből állt. Az is előfordult, hogy az igazi nyári melegben futni kellett, ha lyukas volt apacsker talpa - úgy fölforrósodott a homok Fuszenecker Ferenc és felesége, Umenhoffer Mária így idézték fel a XVIII. századi betelepülés körülményeire vonatkozó családi szájhagyományt: Hajós területén akkoriban rengeteg volt a mocsár (Marascht), ahol fűzfaerdők és mocsaras rétek voltak. A rétek meg a kertek is körül voltak árkolva. A földeket föltöltötték, ott voltak a Krautgaták és a Hampfgaták 1945 előtt még rengeteg ilyen területet lehetett látni. Akkoriban a határnak csak egyharmadát művelték. A többi határrész két évig parlagban volt (ischt 2 Jahr brah gleaga, haud 2 Jahr br ached). Két részt ugaron hagytak, a harmadik részt művelték. így tudták kihozni a földből az erőt, a hasznot. Hajóson 1945-ig hagytak ugart. Amikor a koszorús legény és a vőlegény házról házra Jártak a lakodalmas vendégeket hívogatni, ez a vers hangzott el: Da gibt man ihnen die Begleitung / vom Hochzeithaus ins Gemeindehaus, / vom Gemeindehaus zur Kirche, /von Kirche zur Straße, /von Straße zur Gasse, zu Wasser und zu Land. (Elkísérjük majd a jegyespárt / a lakodalmas házból a község házába, / a község házából az Isten házába, / az Isten házából ki az utcára, / egyik utcából a másikba, vízen és szárazföldön.)
