Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Gaál Károly: Adatok a kiskunsági paraszti tógazdálkodás alakulásához

280 Gaál Károly kor még nem volt tervszerű tógazdálkodás, ez gyakran megtörtént. Ilyenkor állítottak vejszéket. Ennek elkészítésére is volt egy eszköz együttes. Az ehhez szükséges nádat, az összekötésre alkalmas sást kivágni használták azt a nádvágót, amely szükséges volt a kukoricaszár vágására is. A sáshoz gyakori volt a sarló. A bizonyos rend szerint bevert karók tartották a nádfalat, melyeket baltával vágtak ki és hegyeztek, aztán a mederbe beveréshez vagy ugyanennek a baltának a fokát használták, vagy egy nagyméretű fakalapács volt alkalmas. Az eszköz önmagában azonban még nem volt elégséges. Ha a használó nem ismerte ezek kezelését, a meder adta lehetőségeket, a felállított vejsz nem töltötte be az elvárt eredményeket. Az eszköz lényeges része volt a halászok szellemi kultúrájának, olyasvalami volt, amit meg kellett tanulni, ami a mesterségbeli ismerethez tartozott. Azt is kellett tudni, melyik „évszakra", milyen nádból állítják. Ha télre állították, nem volt ajánlatos öreg nádat használni, mert az a vízben hamar törik, elrohad. A felállított nádfal alkalmazkodott a haljáráshoz. Ezt is kellett ismerni. Téli időben legtöbben használták a kovács által készített jégpatkót, amit a parton kötöttek rá a csizmájukra. Amikor a vejsz „szívéből" a fogást kiszedték, először szintén baltával verték be a jeget és szákkal merítették ki a halat. Néhányan említették a korcsolyát, ami azonban nem tartozott a halász eszközeihez, de gyerekei ezt igencsak használták. Ennek két fajtáját ismerték: a csontkorcsolyát és a fából csináltat. A csontkorcsolyához, az igen szűkös adatok szerint, lólábszárat használtak. Ennek oldalát két-két helyen átfúrták, és kötéldarabbal erősítették a lábbelire. Egyesek szerint ennek alul, az orrától a faráig egy vastag drót volt, hogy „éle" legyen. A fakorcsolya, amelyet minden halász ismert, akácfából készül. Fiatal fából ilyesmit nem csináltak, mert az még „puha" volt. A legöregebb akácfából lett a legjobb korcsolya. Ennek hosszát a használó lába szerint szabták meg. Alján ugyanúgy mint a csontkorcsolyánál, „megedzett" vastagabb drót adta meg az élét. Ezt a szerszámot halászaink már nem használják, de gyerekeiknél kivétel nélkül megtaláltuk. Ez a téli játékhoz tartozott. Parasztgyerekeknél két olyan esetben találkoztunk ezzel, ahol a tanya közel volt a vízhez. Természetesen a korcsolya önmagában nem volt elégséges. Ismerni kellett annak használatát is. Ezt nem két lábra kötötték, hanem csak egyre és szénavonyóval vagy apjuk csáklyájával tolták magukat a jégen. Nádvágó A tóban elburjánzott nádat a part közelében, ahol az igen gyönge és nem hasznosítható, kaszával vágják le, a házfedésre alkalmas nádat nádtolóval. Ez lényegében egy villás ágra szerelt kaszáéi. Maguk előtt tolják és mindig egy nyomást fognak egy kévének. Ezt összefogják, gúzsolják és kúpokba rakják.