Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája 231 sötétkék vagy fekete ruhában lehetett látni hétköznap és vasárnap egyaránt. Ezek fekete karton vagy delin ruhák voltak, apró mintákkal, sötétkék vagy fekete alapon fehér mintákkal. A kislányok két-három évesen levetették a tunikát - azaz az egybeszabott ruhát -, s ettől kezdve már kötényt viseltek a szoknyához. A legények és a nagylányok, valamint a házas nők és férfiak a munkához mindig hordták a kékfestő anyagból készült melles kötényt (Bruschtrschuz). Tehát a kék melleskötény a hajósiak munkaruhája volt. Vasárnap nem hordták. A férfi és a női melleskötény szabásmintája erdetileg ugyanaz volt. Később a női kötény fölső részét külön szabták ki, az újabb divatnak megfelelően. Használata igen praktikus volt, mert munka közben mindent össze tudtak szedni, ha fölkötötték a kötény alsó két csücskét a kötény madzagjához. Tudniillik vödör nem volt sok egy-egy háznál, a kosár meg nem volt praktikus, mivel két kéz kellett hozzá. Ha könnyű dolgot vittek benne, akkor nem kellett megkötni, akkor csak fölfogta a nő a kötény alsó két csücskét. Ha nehéz dolgot vitt, például krumplit, akkor megkötötte. A krumpliszedéskor az osztályozva felszedett apró krumplit a köténybe rakták. Vagy ha a kukoricaszedésnél találtak egy zsenge, főzni való csövet, azt is beletették a köténybe. Ha a pedáns gazdasszony kenyeret vagy tésztát sütött, a kék kötényre mindig felkötötte a hófehér melleskötényt is. Az asszonyok kendő nélkül sose jártak. Nyáron a karton anyagból készült kendőket viselték, télen melegebb, kötött kendőre és nagykendőre (Amhenkr) váltottak, mert kabát nem volt. A nagykendő divatja az I. világháború után kezdődött. Előtte a fejen posztókendőt (posztó Tiachle), a felsőtesten pedig posztó nagykendőt (Amhenktiachle) viseltek. Ezt nem nagykendőszerűen kötötték magukra, hanem csak a vállukra terítették, a karok alatt előrehozták, és a karjukat bebugyolálták vele. A férfiak csak fekete kalapot viseltek. A legényekén bársony szalag, a házasokén selyem szalag volt. A kalapok a tavasztól őszig tartó munkák során elhasználódtak. Az öreg kalap már csak permetezésre szolgált. Egyeseknek a II. világháború előtt már volt szalmakalapjuk, amit a permetezéshez viseltek. A kalapot csak étkezéskor és lefekvéskor vették le. A női ing (Hemmed) mindig fehér vászonból készült. Díszítésül világoskék gombokat és keskeny, világoskék zsinórt tettek rá, esetleg a nevük kezdőbetűi is be voltak varrva keresztszemes mintával. Hosszú ujjú női ing nem volt, csak rövid, buggyos. A férfiaknak viszont rövid ujjú ingük nem volt, csak hosszú ujjú, ez is fehér vászonból készült. Melegben feltűrték. Férfi ruhadarab a gyapjúból kötött klumpazokni (Klampasock), mely az alsó lábszár közepéig ért, és meg volt talpalva kenderből kötött talppal. Akkor viselték, ha fapapucsot vagy klumpát húztak. Női párja a csak szőlőnyitáskor viselt és kenderből kötött Aufdeckstrempf {'nyitásra való harisnya'), amely térdig vagy lábszárközépig ért. Mivel a XX. század közepéig bugyii nem viseltek a hajósi parasztnők, a szél ellen a lábukat ezzel védték.