Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

230 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária Erdős Béláné Keller Julianna így emlékezett erre: Apánk egész télen egyetlen percet se pihent. Klumpát készített, fapapucsot készített, aztán saroglyákat meg a kocsikra Laisslát [lőcs]. Mindig volt munkája télen. Reggelre sült krumplit evett szalonnával, aztán hátrament az istállóba, ott volt egy gyalupadja (Hoblbank), és végezte a munkáját. Az istállóban volt egy lovunk meg egy tehenünk, olyan meleg volt az, mint egy szoba. Mindig eljárt beépített tűzhelyeket meg kemencéket építeni. Tilolókat készített. Ezermester volt, mindenhez értett. Mikor már nagyon öreg volt, még mindig szeretett volna barkácsolni (breschtla). Télen nem kellett kora hajnali órán talpon lenni, akkor hat óra körül keltek az emberek. A reggelihez is kényelmesen lehetett nekikészülni, hét és kilenc óra közötti időpontban. Az alvásra is több idő jutott ilyenkor. A téli estéken mindenki férfi és nő, fiatal és idős - a fonóban volt, s a fonóbeii szórakozás este kilenc óráig tartott. Utána mindenki hazament, és az emberek lefeküdtek aludni. Az idős gazdák, akik átadták gyermekeiknek a gazdaság gondját, már csak egy kis szőlőt tartottak vissza maguknak, ahol délelőttönként eldolgozgattak. Majd a pincénél megebédeltek, lepihentek, s estig a szomszédos pincegazdákkal beszélgettek. Mindegyikük kivitt magával a pince elé egy liter vörösbort, azt iddogálták lassacskán, míg vagy elfogyott vagy nem. Nagyapám pincetársaságában én részeg embert nem láttam. Ha poharakból ittak, az csak egydecis volt. A lényeg nem az ivás volt, hanem az együttlét a hasonló korúakkal és a beszélgetések révén egy kis kitekintés a világba. Mindig úgy éreztem, ilyen a szép öregkor, ahogy a nagyszüleim megélték... A mai értelemben vett pihenésre csak az 1960-as évektől szoktak hozzá az emberek. A termelőszövetkezetben és az állami gazdaságban dolgozó emberek már az évi szabadságuk alatt pihenhették ki fáradalmaikat. A munkahely ingyenes üdülési lehetőségeket biztosított a dolgozók számára, közös kirándulásokat szervezett.

13 De a szabadságot akkor is sokan munkával töltötték. MUNKA ÉS VISELET A XX. század első felében a parasztemberek és asszonyok mindig az időjárásnak megfelelő viseletben végezték a különféle határbeli munkákat. Megfelelő fejfedő - kendő (Tiachle), kalap (Huat) vagy sapka (Kappa) - nélkül nem dolgozott senki. A lábbeli (Fuaßgwand) kellő megválasztása nélkül sem lehetett földműves munkát végezni. Az újkeletű speciális munkaruhák a II. világháború után jelentek meg. A gumicsizma (Gammitschischama) és az esőkabát (Reagamantl) - mint védőöltözék - korábban ismeretlen dolog volt. A ruházkodás szempontjából a hajósiak & fekete svábokhoz tartoznak.

135 A nagymamák „nem ismertek" világos ruhát, tehát a negyven év feletti nőket csak A szabadidő és munka kapcsolatáról szóló tanulmányt lásd: SZABÓ Piroska 1977. 73-101. Az öltözködés szempontjából vannak úgynevezett kék svábok és fekete svábok. (HARTMANN, Rudolf 1992. 31.)