Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)
Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája
208 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária azt vitte haza a gyerekeknek. Nyáron, ha nagy volt a hőség, akkor nem esett jól, nem csúszott a száraz étel délre, akkor előfordult, hogy kinn főzték meg a meleg ételt délre. Volt, aki a háromlábú vaslábast (Draifuaß, Driefuaß) vitte ki, mások két téglára egy sparheltlapot tettek, fával tüzeltek alatta, s így főzték meg a paprikás krumplit. Nagy dologidőben, például aratáskor, ha a nagymama otthon volt, ő főzött az aratóknak, s az ebédet kivitték a határba. Ekkor aratási bableves (Schnittrbauná) vagy aratási krumplileves (Schnittr-Krampiaraknepfla) volt az ebéd, mellé fánkot vagy más sült tésztát adtak. Az aratási bableves sűrűbb volt, mint a hétköznapi, de nem tettek bele húst. Egyedül módos nagygazdacsaládban volt délben is meleg étel egész évben a nagy munkák idején. A téli étkezés rendje szerint általában délre főztek főtt ételt. Az is gyakori szokás volt, hogy reggelire készült egyegy gyors fokhagyma- vagy vöröshagymamártás, melyet kenyérrel vagy kenyérrel és sült szalonnával fogyasztottak. A legtöbb háznál a mindennapos téli reggeli a kemencében sült krumpli volt (A Sämprli volt Krampiara neigschuckiled). Bedobtak egy szakajtóra való krumplit a kemencébe. 115 A heti rendszerességgel végzett munkák között az egyik legfontosabb a kenyérsütés volt - hiszen a kenyér a parasztember egyik legfőbb tápláléka volt. A búzakenyér és a rozskenyér (Waeizabrot and Rockabrot) volt a legkedveltebb, de ínséges időkben kukorica-, árpa- vagy lencsekenyér is az asztalra kerülhetett. Volt olyan esztendő, amikor elfagyott a búza, akkor annak a helyére lencsét vetettek - mivel az hamar megtermett. A visszaemlékezések szerint a lencselisztből jó kenyér készült, legalább is jobb volt, mint az árpakenyér. A házikenyér sütése az 1960-70-es évekig volt szokásban. A gazdasszonyok minden sütés alkalmával a búzaliszt mellé tettek egy-két marék rozslisztet is - mert így ízletesebbnek tartották a kenyeret. Kis cipókat (Laeibla) ritkán sütöttek, mert sok kenyeret kellett sütni. Mert ott volt a nagypapa meg a nagymama is, az ő részüket is mi sütöttük, mert azok már nem tudtak dolgozni - emlékezett Mendier Jánosné Fuszenecker Terézia. A tej feldolgozása is heti rendszerességgel történt: egy hét alatt gyűlt össze a köpülni és a túrónak való. Az aludttejet (bstandana Mill) 1,5-2 literes köcsögökben készítették a konyhában, a nyers, forralatlan tejből. Úgy tartották, nem lesz jó túró, ha fölforralják a tejet. Amikor az aludttej fölül szép sárga, abból már látták, hogy jó érett a tejföl. Ezt a vékony sárga réteget (siaß Obr) levették róla, mert keserű. De nem szabad túl sokáig altatni sem, mert akkor keserű lesz a tejföl. Nyáron 2-3 nap, télen 4-5 nap alatt készült el a jó aludttej, de a fűtött konyhában télen is elkészülhetett 2 nap alatt. Az aludttejet önmagában is fogyasztották kenyérrel, nyáron a kútban hűtötték le, majd kivitték a határbeli munkákhoz, vagy a nagy nyári melegben vacsorára fogyasztják kenyérrel. 115 BEREZNAI Zsuzsanna 2004. 295-372.
