Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

202 Bereznai Zsuzsanna - Schön Maria Krastek András visszaemlékezése: Régen sok fonott pince volt. A mi pincénkben is az előépület fonva volt. A háború alatt összedőlt ... Azt a présházat még a Krastek nagypapám építette, aki 1911-ben halt meg. A fonott előépületek igen tartós építmények voltak. Akácfacölöpöket (Pfähl) vertek le a sarkokra, majd közéjük félméterenként további cölöpök kerültek, melyek közeit vesszővel fonták be. Vastag vesszőket szedtek erre a célra a fűzfabokrokból. Majd sárral beverték kívülről és belülről, és szépen kimeszelték. Amikor elkészült a fal, nem lehetett meglátni rajta, hogy miből készült valójában - olyan szépre meg lehetett csinálni. Paticskunyhó-építés. A hajósi szegény emberek még a XX. század első felében is számos esetben rá voltak szorulva arra, hogy a természet által felkínált anyagokból a saját kezük munkájával építsék meg határbeli vagy szőlőbeli kunyhójukat, ahol a tavasztól őszig tartó munkák idején sokan kinn is laktak. A paticskunyhó majd' minden építőanyaga megtalálható a természetben - tehát úgyszólván egy fillér nélkül fel tudták építeni az emberek. A paticsház hajósi elnevezései a következők: gflochtis Haus ('fonott ház'), zeints Haus ('körbekerített ház'), patzt Haus ('tapasztott ház'). Az 193l-es határrendezés során Schön Jánosné Fuszenecker Katalin szülei kaptak egy kis földterületet a Csetájban, kilenc kilométerre a falutól. Ott építettek fel a szülők egy kis házat, melyben négy ember lakott tavasztól őszig, a kinti munkák idején. Az építményt magyarul tanyának nevezték, de valójában nem háznak mondták svábul, hanem Stall, azaz istálló volt a neve. A ház hátsó és elülső fal vonalába jó mélyen, ötven-hatvan centiméter mélységben leástak három-három akácfacölöpöt (Stitza), hogy a vihar el ne vigye az építményt - egyet-egyet a szélekre és egyet középre. A közöttük lévő fal vonalában negyven-ötven centiméter távolságban gyöngébb oszlopokat (Säul) ástak be, de ezeket már csak harmincöt-negyven centiméter mélységben. Felül a sarki cölöpöket összefogták egy-egy négyszögletesre vágott gerendával (Maurbank). Majd ezeket a gerendákat átfúrták, és az oldalfalat alkotó kihegyezett cölöpöket (Säul) beillesztették. A sarki cölöpöket u-alakú vaskampókkal (aisini Klammana) összeerősítették. A falakat zöld fűzfavesszővel (Fealba) fonták be, melyek két-három méter hosszúak voltak, s az emberek a Bettlákon maguk termelték. A fonást alulról fölfelé haladva végezték, jó szorosan kellett fonni. Azután meg kellett várni, hogy kiszáradjanak a vesszők. Ezután fekete homokot (schwaz Sand) törekkel (grob Briaz) kevertek össze, esetleg rövidre vágott szalmával. Majd kézzel labdacsokat (Dreckballana) formáltak, és odaverték, odacsapták a vesszőfonatra, hogy megtartson, azaz rajta maradjon. Kívülről és belülről egyszerre kellett dolgozni. Ezt a munkafolyamatot is alulról kezdték, fölfelé haladva. Mikor félig kiszáradt a fal, akkor finomvakolást (fei klaeiba) kapott. Amikor ez is megszáradt, akkor kimeszelték mindkét helyiségét belülről, majd kívülről is kimeszelték a házat. A teteje nád-