Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)
Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája
A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája 201 Napjaink megbízható néphagyománya segítségével legkorábban az 1910-es pinceépítéseket tudjuk felidézni. Azokat az alsópincéket, amelyek fölött viszonylag keskeny löszréteg volt, a következőképpen építették: fölülről kiástak egy két-három méter hosszú szakaszt, mivel a homokot nem lehet fúrni, mert bedőlne. Utána a kiásott szakaszt téglából ívesen kiboltozták, majd pedig befelé és lefelé menetelesen ki csákányozták, azaz befúrtak a Hegy alá. Ezt már nem boltozták, csak egyszerűen kihordták a löszt. A pinceépítéskor kétféle technikai problémával álltak szemben az emberek. Ha a vájatot egyenesen, a bejárati szinttel egy vonalban ki lehetett alakítani, ott lehetett kocsival dolgozni. A pinceépítéshez a hajósiak külön kis kétkerekű kocsikat (Wägile, Keallrwägile) készítettek. Ez a hajósi sváb parasztok találmánya volt. Olyan kereke volt, mint a lőcsös kocsinak, és lovat fogtak elé. A kocsi egy méter harminc centiméter hosszú volt, és olyan széles, hogy az ajtón ki tudjon férni, kilencven-száz centiméter. Fél köbméter föld fért rá. Erre dobták föl a földet, amit kitermeltek, és lóval húzatták ki. Befele menet tolták a kocsit, a lovat meg vezették. Amikor a faluban 1956-57-ban házépítések folytak, akkor a pinceépítéseknél kitermelt földet behordták, és az épülő házak alapját ezzel töltötték fel. Néhány ilyen speciális kocsi akkor még volt a faluban. Ha egy családnak elkészült a pincéje, kölcsönadták másoknak míg azok el nem készültek a munkával. Az is előfordult, hogy talicskával hordták ki az emberek a földet a pincéből. A pincét csákánnyal (Stockhaua) vájták ki az emberek. De ott, ahol viszont lefelé, srégen kellett fúrni, ott nem lehetett ezt a kocsit használni. Ott föl kellett bontani a földet fölülről, ott föntről szedték le a földet. Az sem volt könnyű, hogy a megfelelő irányt kijelöljék, nehogy beássanak a szomszéd pincéjébe. Ha srégen ment le a bejárat, akkor egy Keallrhals-t, 'pincenyak'-at kellett kialakítani téglából, utána már lehetett fúrni tovább. A pincék átlagosan tizenöt-húsz méter hosszúak, de ettől vannak jóval hoszszabbak is. A Krumrs Wenklben van két negyven méter körüli pince, sőt a leghoszszabb hatvanöt-hetven méter, a legrövidebb pedig a Steagraeihan (ma Szakadék sor) van, az csak két és fél méter hosszú. Egy ügyes ember naponta ötven centiméterre tudott befúrni a Hegy alá. Ezzel a munkával a férfiak csak télen foglalkoztak. Ha egy ember húsz napig dolgozott, akkor egy tízméteres pincéje lett. És ha a következő évben még egyszer ennyi időt dolgozott kinn, akkor már elkészülhetett a pincéje. A pincék elé présházakat építettek, melyek eredetileg paticsfalból készültek, náddal befedve - később vályogból és téglából épültek. Nádtetős présházakat az 1920-30-as évekig építettek, azóta cseréppel fedik. A pincék előépületét, a présházat a XIX. század folyamán paticsfalúra építették, azaz fonott pincék voltak.
