Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)
Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája
200 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária Más visszaemlékezők szerint 1840-50 körül kezdték el építeni a mai pincesort: Nagyapám azt mesélte, hogy csak úgy 1840-50-ben kezdték el ezeket a pincéket építeni. Utána még tizenöt-húsz évig tartott, mire présházak kerültek eléjük. Egyesek száz évig is álltak előházak (Vaarhäusr) nélkül. Az első présházakat veszszőből fonták, kétoldalt agyaggal betapasztották, és kimeszelték. Én láttam egy képet 1905-1910-ből, amikor a présházak sártéglából épültek. Rajtuk nádtető. Akiknek persze volt több pénzük, azok mindig szebb pincét akartak. 1850-ben már volt egy égetett téglából épült pinceház ['présház']. Ez a mai legidősebb pince... emlékezett Dobler József kőműves, aki az 1900-ban született nagyapjától és az 1872-ben vagy '73-ban született dédnagyapjától hallott elbeszéléseket a pincék történetéről. A hagyomány szerint a löszfalba épített pincék előtt a faluban kezdetleges, földbe vájt építményekben tárolták a bort. Majd a termelés növekedésével szükségessé vált az, hogy megfelelő nagyságú és hőmérsékletű pincéket építsenek. A hajósi pincékben sok égetett téglát lehet találni 1853-as és 1885-ös felirattal. A Pincefaluban a legöregebb pince az 1840-es évszámot viseli a homlokzatán. A XIX. század elején ezek a pincék már úgy szerepelnek a történeti forrásokban, mint régóta létező, a hajósi lakosság életéhez szervesen hozzátartozó építmények. A XX. század első felében pedig minden hajósi bortermelő családnak volt pincéje, a módosabbaknak több is. 1945 táján a Pincefalu kb. 1800 pincelyukból és csaknem ugyanannyi, hozzátartozó présházból állott. 113 A II. világháború után a pincéket államosították, s az emberek ezután a házak alatti pincékben tárolták a borukat. Mivel 1969-70 telén nagyon sok hó esett, majd ezt követően a házak alatti pincéket mind elárasztotta a víz, az akkori tanácselnök úgy döntött, hogy az összes állami pincét meg lehetett vásárolni. És akkor az emberek rendbe hozták a pincéket, és ismét nekiláttak bővítésüknek és modernizálásuknak. De az is előfordult, hogy az emberek nem építették, hanem rombolták a pincéket, mivel kellett az építőanyag az 1945 utáni években. Egyesek a présházat is szétszedték, mert a faanyagra és a tetőlécre szükségük volt. Azok az emberek, akiknek elvették a házát, így mentették, ami még menthető volt - talán ötvenhetven pince esett áldozatul ennek az időszaknak. 1968 után azonban ilyesmire már nem került sor. Minden magára adó hajósi parasztembernek volt pincéje. Rangot is adott neki, hiszen innen kapta a Keallbaur nevet, melyet jobb szó híján pincegazdának fordíthatunk. Egyébként a Baur ('paraszt') elnevezés csupán 5-6 jómódú gazdának járt ki a faluban. A Keallrbaur név viszont mindenkit megilletett, akinek pincéje volt. A pince és a présház neve a Keallr, de magát a pincét, ahol a bort tárolják, Andrkeallr ('alsó pince') néven említik. A pinceluk előtti háznak több neve neve van: Preßhaus ('présház'), Vaarhaus ('előház'), Keallrhaus ('pinceház'). A présház nélküli pince neve Keallrloch ('pinceluk'). 114 113 BÁRTH János 2002. 154. 114 Hat a Keallrloch kauft - pincelukat vett.
