Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)
Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája
190 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária egy kis sonka. A mai napig úgy osztjuk be a kolbászt, hogy a szüretre maradjon Schmearhäutle, kacsabögybe töltött kolbász. Bort, tejet és vizet vittünk ki innivalónak. Pálinkázás akkor nem volt szokásban. A munkát mi már metszőollóval végeztük, amit a hajósi kovácsok csináltak, a görbe késsel mi már nem dolgoztunk. Mindenki fogott egy sort, és kosárba, majd később vödörbe szedtük a szőlőt. Volt külön szüretelő kosár fűzfavesszőből fonva (Leaszueile), ez valamivel kisebb volt, mint a rendes kosár. De volt Bogazueina, karra való kosár is, abba ' hozták haza a szőlőket. A karácsonyra félretett szőlők (Chrischkendlatrauba) kis szemű, fehér szőlők voltak, de azért belepottyant egy-egy másfajta is. Ezt egy kis raffiával (Raffe) fölfűztük és felakasztottuk, mint a kolbászt, vagy pedig az aszalókosárba (Heflkaarb) tettük. Régen egy vesszőt hagytak rajta, és bedugták a padláson a cserép alá. A puttony (Butta) fából volt, a puttonyozás (Buttatraga) férfimunka volt, ő vitte ki a szőlőt a sor végére. Eleinte nyitott hordókba (Stellfaß) hordtuk, aminek kivették a fenekét, később ovális alakú, hosszúkás szüretelő kádakat (Wanna) csináltak. Kézi darálás (Mahla) volt eleinte nálunk. Mikor még nem volt daráló (Traubamihle), volt az a döngölő (Stempfl). Lábbal taposás (Trauba eitreatta) az én időmben már nem volt. Apám 1935-ben vett egy darálót és egy prést (Preß/Weipreß/Traubapreß) a zsidótól. De nem volt pénze. És azt mondta a zsidó: - Menj csak, Feri! Vidd csak! Majd kifizeted... Tehát nem engedte el a vevőt. Tudta, hogy megfogja adni... Nekünk akkor itt csak kövidinka volt. Akkoriba ' még kevés volt a fehér szőlő. Azt a szüret vége felé szedtük le. Mivel a kék szőlőt a héjon kell erjeszteni, döngöltük. Már a kocsin elkezdtük a döngölést. Azért volt régen sok stikkes, ecetes, savanykás bor, mert a döngöléshez nem volt mindig idő. Mentek kifelé a szőlőbe, ledöngölték, este jöttek haza a szőlőből, megint ledöngölték. Fölkerült a tetejére a törköly. Tehát az 1930-as évekig mindenki a hagyományos, szüretelőkáddá átalakítható hordókat (Stellfaß) használta a szüreten a szőlő szállításához. Aki tehette, a hoszszúkás szüretelőkádakat (Wanna, Leaswanna, Stellwanna) használta később, melyeket a kocsi méretéhez alkalmazva csináltattak az emberek. Ez utóbbit a szüreten kívül más célra nem lehetett használni. De a Stellfaßt, ha befenekelték, akkor bort is tehetett tárolni benne. 106 A szüretben a gazdák hideg élelemmel kínálták a szüretelőket: volt pogácsa, túrós pite és természetesen Käsbrot, azaz érett túrós kenyér, mert azt nagyon sze6 A hordó fenekének ki- és berakását mindenki cl tudta végezni. A fugákat gyékénnyel tömítették. A kivétel úgy történt, hogy az egyik feléről levették az abroncsokat, vassal belenyúltak, a dongákat kissé húzogatták, és akkor kijött a feneke. Visszahelyezni pedig úgy kellett, hogy beillesztették a fenekét, ráhúzták az abroncsokat, és körbekalapálták a Setzhamrrû. A kalapács srég vége ráfeküdt az abroncsokra, és a másik kalapáccsal ráütöttek így haladtak körbe, így szorították meg az abroncsokat.
