Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája 191 rették a hajósi emberek. Jólesett szüretkor a sós túró, hogy a szőlő és a must édességét és a savtartalmát ellensúlyozza. Musttal is megkínálták a szüretelőket, mert a friss mustból rögtön vittek is ki a szőlőbe. A szüretelő nép este odahaza fogyasztott főtt ételt, a szokásos hétköznapi ételeket. Alta Wei and jangri Waibr seand die beschti Zaitvatraibr - azaz 'Az óbor és az ifjú nők a legjobb időtöltők' - így szól egy, a számos bort dicsérő hajósi közmondás közül. A jó gazda már a szüret előtti héten elvégezte az előkészületeket: elővette és rendbe tette a szürethez és a feldolgozáshoz szükséges eszközöket, és a présházat is előkészítette. Egyes gazdák a szüret előtt egy héttel a hordókat, a hordókból lett nagy fakádakat vagy a szüretelőkádakat a présházban bepermetezték. A hordómosás (Fäßr auswüschet) fontos munka. Egyesek kénezték (schweafla) a hordókat. De az is előfordult, hogy nem kénezték, hanem a gazda mindig hagyott a hordó alján öt-tíz liter bort. így - a tapasztalat szerint - nem romlik el a hordó, majd közvetlenül a szüret előtt tiszta vízzel kimosták, mást ez nem igényelt. Ha mégis bepenészedett (ischt gschemmlid waara), akkor mosószódát, trisót adtak a vízhez. Sokan csak trisóval mosták ki a hordókat. De ki is lehetett szárítani a hordókat, ha üresek voltak, majd utána havonta egyszer kénezni kellett. Ebben az esetben, ha a gazda elfelejtkezett a kénezésről, előfordulhatott, hogy a hordó bepenészedett. A XX. század közepéig az is szokásban volt, hogy szüret előtt a présházat kimeszelték. Most, az utóbbi időkben éppen fordítva van: leginkább a szüret után történik a meszelés, azért hogy minden tiszta legyen a munkák befejezése után. A leszüretelt szőlőt hatalmas fakádakban szállították a pincékhez, a feldolgozás helyére. A szőlő feldolgozása lényegében még a kádba hordáskor megkezdődött, amikor a kocsin döngölték (stampfa) a szőlőt. Aki döngölte a szőlőt, az nem darálta. A döngölés történhetett a kocsin lévő fakádban. Majd a pince előtt folytatták a műveletet, és ott lett rendesen lecsumiszolva. De a XX. század közepétől betonkádakat (Bodeng) is csináltak erre a célra, melyek a présház sarkába voltak beépítve. Az 1930-as évek legelején egyesek még megtartották a zsákban való döngölés vagy csumiszolás szokását. Ehhez fából készült döngölőt használtak. A XVIII-XIX. században, a jobbágyfelszabadításig a leszüretelt szőlő után a parasztok tizedet adtak a földesúrnak. így emlékezett erre Heipl Ferenc: A szőlőből tizedet kellett adni. Ott volt a begyűjtés a mai Cabernet túlsó oldalán. Szüretkor ott minden kocsinak meg kellett állni. Leszedték róla a tizedet, aztán mehettek tovább. Volt eszük, a lét kellett leereszteni, és kevesebb szőlőt. Mérlegük nem volt. Megsaccolták a mennyiséget, jól saccoltak a maguk javára. Leszedték a tizedet, ott lepréselték, azért vannak ott lenn azok a nagy pincék. A kocsival át lehetett hajtani, elöl behajtani, és hátul ki. Az uradalom pincéje volt. De az én időmben ez már nem így volt.