Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)
Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája
160 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária szén volt, a Pfoschta egyik része. A Stockmarascht ('Vessző- vagy Méhkasmocsár') szintén utalhat a méhtartásra: ugyanis Hajóson a méhkasokat többnyire vesszőből fonták, csak ritkábban készültek gyékényből. De az idős hajósiak mai nyelvhasználata szerint a Stock főnév itt inkább a 'csonk, ami kihajt' értelemben használatos. Krastek András még emlékezett arra, hogy az ártéri erdőkben voltak öreg, odvas fák, melyek tele voltak méhekkel, de a vadméhek befogása az ő idejében már ritkán fordult elő: Ha a fán méhek voltak, akkor egy vesszőből vagy gyékényből font kast (Imakaarb) egy rúdra rákötöttek, abba belerázták a méhrajt, majd onnan áttették egy kisfából készült házikóba. 1945 előtt Faragó Domonkosnak voltak nagyon sok méhei, aki útkaparó volt, román származású, németajkú ember. A további évtizedekben a Kapitány család mindhárom férfi tagja, Kübler István és Füle János méhészkedett a faluban. A II. világháború utáni évtizedekben majdnem minden idős asztalos méhészkedett, mellékfoglalkozásként. A kaptárakat maguk állították elő fából. Általában húsz méhcsaládjuk volt, mert annyival már érdemes volt foglalkozni. Ártéri kaszálók (Graswiesaf 0 A hajósi fekete földeken igen jó minőségű széna (Hei) termett. Ilyen jó szénatermő helyek voltak a Pincék alatt, a Csillagoson, mert ott tőzeges a talaj - ezeken a földeken ún. réti széna termett. A vízjárásos, vizenyős helyeken pedig a mocsári széna vagy csádészéna volt megtalálható. 81 A vízjárta réteken a füveknek a víz fölötti részét kaszálták le: Amikor kaszáltunk, akkor a sásnak az alja félméteres mélységben a víz alatt volt, és mi ezt a fölötte lévő részt kaszáltuk le, tehát félméteres vízben bóklásztunk, amikor szénát gyűjtöttünk — emlékezett Schön Mária az 1950-es évekre. Itt, a mocsaras réteken akár a félméteres vízre is rámentek az emberek szénát gyűjteni. Amikor mi is elmentünk gyűjteni, akkor a vízben kellett taposni, sokszor a vízben flaccsoltunk - emlékezett Mayer Antal. Más családok nem kaszáltak a réten, ha nagyon magas volt a vízállás. De az is előfordult, hogy már le volt kaszálva és száradt a széna, amikor jött az áradás. Ilyenkor megvárták, hogy elmenjen a víz, majd megforgatták a lekaszált szénát. A XX. század közepéig a hajósi parasztemberek az érsekségi rétben részes kaszálást vállaltak. Harmadába vagy felébe vállalták el a szénagyűjtést, melyet nekik kellett behordani az érseki uradalomba. " A falu idős lakói ma is ismerik a hajdani közösségi kaszálók (Gmueidwiesa) helyét. 1 A hajósiak csak a széna elnevezést ismerik.
