Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)
Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája
A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája 145 sorsuk különböző lett. A dunántúliaktól a hajósiak - cserébe az összezsúfolódásért - gyönyörű dunántúli sváb népdalokat kaptak cserébe, melyek mások, mint a hajósiak. Az idegenek esténként az utca csendjében fájdalmasan énekeltek az otthonukból való kiűzésükről és visszavágyódásukról. 1959-ben Hajóson is megkezdődött a termelőszövetkezeteket szervezése, öt téesz létesült. A telepesek, akik 1945-ben az elűzött svábok házait önkényesen foglalták el, ekkorra már elmentek, csak a fölvidékiek maradtak a faluban, s egyre több sváb paraszt tért vissza. Az 1960-as években az öt termelőszövetkezeten kívül egy állami gazdaság és a KEVIBOR, azaz a Kecskemét Vidéki Kísérleti Gazdaság működött Hajóson. A termelőszövetkezeteket később összevonták. A Kossuth-, a Táncsics-, a József Attila- és a Petőfi-téeszbe a hajósi svábok, a Haladás termelőszövetkezetbe pedig a felvidékiek léptek be. A falu egyik legmódosabb gazdájának lánya, Mendier Jánosné Fuszenecker Terézia így lépett be a termelőszövetkezetbe: A kitelepítés után Drágszélen dolgoztam takarítóként, reggel a boltot és a kocsmát kellett kitakarítani, majd főzni kellett. Heti munkára jártam oda biciklivel. Egy reggel mentek a fölvidékiek a téglagyárba. A férjem és a fiam is ott dolgozott. Azt mondták nekik: - Ha a felesége beiratkozik a téészbe, jöhetnek holnap dolgozni, de ha a felesége nem iratkozik be a téeszbe, akkor holnap már ne jöjjön dolgozni! így hajtottak be a téeszbe. Egy éjszaka alatt kellett dönteni, hogy bemék-e. Én örültem, hogy bementem. Mert mindig volt munka. Ez 1959-be ' volt. A szőlőt is be kellett vinni a téeszbe, utána mán nem volt saját szőlőjük az embereknek. Az embereknek a számukra addig idegen szervezeti keretek között kellett a munkát folytatni, de úgy igyekeztek, hogy az ismerősök egy brigádba kerülhessenek. A brigádok úgy szerveződtek, hogy ki kivel szeret együtt dolgozni, kik ismerték egymást. Kiírták a munkaversenyt, de az nem úgy nézett ki ... Az csak papíron volt, csak statisztika volt. De nem mindenki tudott földdel menni a téeszbe. Sokakat kitelepítettek 1945ben és 1947-ben. Úgyhogy minekünk már nem volt földünk, nem volt mivel bemenni a téeszbe. Bennünket nem agitáltak. És mi mentünk a gazdaságba. 1947-ben államosítottak: az érseki uradalmat meg a nagybirtokokat államosították. Es mink mindjárt odamentünk. Kénytelenek is voltunk ott sokat dolgozni, mert először teljesítményre ment. Szegények voltunk, nem volt semmink: se házunk, se földünk, se vagyonunk - semmink az égadta világon... A családok eleinte „kettős munkavégzési szisztéma" szerint, azaz „megosztva" dolgoztak a megélhetésért: a férfi elment pénzért dolgozni a gazdaságba, a nő pedig a terményért a téeszbe:
