Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája 99 Aki pedig trehány, hanyag, lusta (naläßeg, faul) volt, vagy túlságosan lassan dolgozott, azt a falu erkölcse elítélte, s az már nem kellett senkinek, azt nem fogadták fel még napszámba sem. Arra az emberre, aki nem akart szorgalmasan dolgozni, azt mondták: Dufaulr Hand! ('Te lusta kutya!') Arra az emberre pedig, aki csak öltözködni szeretett, de már dolgozni nem anynyira, azt mondták, hogy Sanntigmale, azaz 'vasárnapi emberke'. S aki nagyon lusta volt, azt úgy jellemezték, hogy stenkt vaar Faulhaeit, tehát 'bűzlik a lustaságtól'. Nem kímélték azokat sem, akik telhetetlenek (gwalttäteg) voltak: Az élhetetlenekről mondták, hogy éjszakára nem az ágyba feküdtek, hanem beültek a szakajtóba, hogy nagyon el ne aludjanak. Mikor először eldől velük a szakajtó, akkor fölkelnek, és mennek dolgozni. Hajnali háromkor. Aratáskor sokan mentek ilyen korán, de a telhetetlenek más hajnalokon is korán mentek. Akik meg este mentek későn haza, azok voltak az éjjeli baglyok. Micsoda éjjeli baglyok (Nachteula)! Azokat is csúfolták. Szóval, aki sokat dolgozott, azt is elszidták, és aki keveset dolgozott, azt is - emlékezett Regr Juszti Bäs. Nemcsak magát a munkafolyamatot végezték pontosan, precízen, hanem az időbeli pontosságra is sokat adtak: nemcsak az aznapra kiadott vagy eltervezett munka készült el időre, hanem az előre meghatározott határidőket is mindig megtartották. A hajósi svábok Szent Vitushoz imádkoztak, nehogy késlekedést szenvedjenek a munkában: О du heilagr Vait, (0, Szent Vitus, te, weck mi maarga friah zu dr Zait, ébressz föl holnap időben, weck mi itt z friah and itt z 'spat, túl korán se, túl későn se, daß i itt vatschlaf. hogy ne késsek le semmit se!) Ha nyáron a réten kaszáltak, délben pihenőt tartottak. Általában szokás volt pontban déli tizenkét órakor ebédelni. Ha meghallották a déli harangszót, mindig megálltak a munkában. De ha messzebb dolgoztak a falutól, napórát (Sannauhr) is csináltak: Két karót leszúrtak, amikor a kettőnek az árnyéka délbe odaér, akkor oda kellett tenni egy másik karót. Ez maradt, ezt kitűzték. Sok ember csinált ilyet magának - emléketett Hirth István parasztgazda. Neki már gyerekkorában volt zsebórája, amit elvitt a munkába is. Jó tanulás fejében kapta az apjától - nagy szó volt az akkor, nem sok gyereknek volt Hajóson zsebórája. Akinek nem volt órája, az is tudott időben tájékozódni. Ha estefelé a szőlőben vagy a kukoricában az árnyék már átvetődött a harmadik sorba, akkor kellett elindulni hazafelé - és akkor éppen hazaérkeztek az etetési időre (Fuatrszait). Vagy ha az árnyék már öt lépés hosszú volt, akkor fájront volt - mire hazagyalogoltunk a Rohrzauról, este volt. Az idővel való gazdálkodást nem bízták a véletlenre.