Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)

Szabó László: Negyedszázad a tudomány szolgálatában (Bánkiné Molnár Erzsébet hatvan éves)

Negyedszázad a tudomány szolgálatában 465 legjobb értelmében igazi népművelő, a közművelődés munkása lett. A Félegyházi Közlöny 1996-os február 16-i számában Mátyus Imre ír az akkor még levéltáros Bánkinéról pályafutását bemutató meleghangú cikket, midőn elnyerte munkásságáért a Kiskunfélegyházáért kitüntető címet. „1967 tikkasztó augusztusának egyik napján a Debreceni Tanítóképzőn frissen diplomázott népművelő szállt le a vonatról. Kezében szerény kis útipoggyász, lelkében hatalmas lelkesedés és világrengető tervek, mint általában a végzetteknél... " A kissé félre sikeredett „fogadtatás" nem szegte kedvét. Feltalálta magát és lázas munkába fogott, „...rögtön a mélyvízbe került ... Munkaterülete a művészeti nevelés, a kiállítások rendezése lett ...a művészeti nevelés mellett a gyermekfoglalkozások is tevékenységi körébe kerültek ... megtanulta a mozigépet kezelni, így járt tanyaközpontokról tanyaközpontokra, ismerkedve a tájjal, a benne élő emberekkel. Nagy és gazdag iskola volt ez számára..." Nem elégedett meg ennyivel, beiratkozott az egyetemre (KLTE népművelés szak). Közben férjhez ment, majd megszületett első gyermeke, s immár nyugodtabb, kevésbé mozgalmas helyre vágyott. Mint egyetemet végzett kisgyermekes anya pályázta meg az épp megüresedett félegyházi levéltári állást (1974); „nyugodt helyre" került. A Bács-Kiskun Megyei Levéltár Kiskunfélegyházi Részlege Míg népművelőként az élő, egykorú Félegyházát ismerhette meg, addig a levéltár a város múltját tárta fel előtte. A levéltári munkába elődje Szabó Sándor vezette be, s tőle vette át a Kecskeméti Állami Levéltár kiskunfélegyházi részlegét, fiók levéltárát, ahol Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas iratai meglehetősen rendezetlen állapotban vártak valakire, aki rendbe rakja, kutathatóvá teszi. Az egyetem népművelés szakát elvégezte, de a levéltárban újabb erőpróba vár rá. Bele kell tanulnia az új szakmába és ehhez el kellett végeznie az ELTE levéltárosi szakát is. A tanulással egyidejűleg napi munkaként megkezdi az iratok rendezését. Volt mit csinálnia. A levéltár halasi és félegyházi része rendje adva volt, ám a Kiskun Kapitányság limbus, teljesen rendezetlen anyaga óriási munkát kívánt. Maga mondja: „A halasi és a félegyházi iratok rendje nem változott; a készülő új segédlethez kellett darabszinten cédulázni, darabszinten átnézni, azután meghagyni a régi rendjében és az új közigazgatási és levéltári elveknek megfelelő, a kutatókat segítő új segédletet készíteni. Tehát a rendezés papíron történt, fizikailag a régi helyen maradtak az iratok, így a régi lajstromokat is lehetett használni, mégis fondokra, állagokra bontva rendeztem elméletben. Ez egy kísérlet volt, ún. új típusú segédletet készítettem. Ezért meg kellett ismernem a jászkun közigazgatást és anyagot. Csak a kettő ismeretében lehetett a feladatot elvégezni, és az összekeveredettet helyre tenni. " Hatalmas feladat volt ez, s mondjuk meg eléggé kilátástalan küzdelemnek is tűnt. A szakmába az egyetemen Sinkovics István, Bertényi Iván vezették be. Kiskunfélegyháza közművelődésének történetét kezdi kutatni. A közművelődés nem ismeretlen téma számára. Jó tíz esztendő szorgos munkájának kézzelfogható eredménye doktori értekezése (Kiskunfélegyháza közművelődésének története 1867-1918) és a mind használhatóbbá váló