Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)

Szabó László: Negyedszázad a tudomány szolgálatában (Bánkiné Molnár Erzsébet hatvan éves)

460 Szabó László tem, akiket gyermekfejjel ismertem. A napsütésnek azért örültünk, mert száradtak az edények. Ha eső esett, megbolydult a fazekas családja: menteni a száradó tálat, köcsögöt, cserepet. A szélcsendes, csillagfényes estékről azt hallottam: égetésre való idő ... Dédapám korsós, nagyapám fazekas, apám tálas. Milyen kifejező a népnyelv. Változatos, mint a fazekas termékek, amiket a mester formál, a felesége öltöztet. Az agyagedények barna egyformaságot a fazekas feleségek díszítették fel virágokkal, levelekkel, csíkokkal, pettyekkel. Éjszakákon át virágozták a megszáradt edényt, hogy egy szélcsendes, csillagos éjszakán a félhomályban, lámpafénynél festett virágok a fazekaskemence izzó tüzében elnyerjék megálmodott ragyogásukat. Az égetés a fazekas munka utolsó fázisa. Ünnep, ami a fáradságos munkára a koronát helyezi. Emlékezem, mi gyermekek is milyen örömmel hancúroztunk a sötét udvaron a világító kemence körül! Égetéskor nem kellett korán lefeküdni, hiszen ünnep volt. Várakozással, izgalommal teli. Ekkor dőlt el, milyenek lesznek a sok-sok fáradsággal, szeretettel és hozzáértéssel elkészített köcsögök, tányérok, tálak, fazekak ... Fazekaskemencétől soha nem keletkezett tűz, a harangot nem verték félre tévedésből. A felszálló füst nem a tűzvészek riadalmát, a munka becsületét hirdette ... Ma történészként úgy gondolom, tartozom az ősöknek, a falumnak az emlékeztetővel. S tartozom a tudománynak egy fazekas központ megmentésével ... Könyvem nem kívülről közelít a témához. Az átélő belső ismereteit próbálja a kutató felelősségével közvetíteni minden érdeklődő olvasóhoz. " 2 E lírai sorok, melyek „A tószegi fazekasság" című kismonográfiáját bevezetik, tudományos módszeréről, erkölcsi tartásáról és írni tudásáról hiteles képet adnak. Ilyen belső - ha nem is ennyire személyes - ráhangolódással közelíti meg más témáit is. Amíg nem válik személyes élményévé is a szakszerű, pontos tudományossággal feltárt anyag, addig nem fog íráshoz. Amint kutatásai során elérte a megfelelő szintet, tisztázta az összefüggéseket, személyesen is átélhetővé tette az anyagot, jöhet az írás. A szerkezetet maga a feltárt anyag természetes és valós összefüggései határozzák meg, az átélés foka pedig már megadja a hangnemet, kialakítja a stílust. Azt mondhatnánk, hogy ebben az esetben könnyű dolga volt, hiszen személyes élmények, a gyermekkorban megfigyelt, megtanult és átélt mesterség, a vele járó életforma szinte természetessé tette ezt a módszert. Azt mondhatnók, hogy nem is tehetett másként. Ritka egybeesés, egyszeri alkalom. A néprajz által a hagyományokba való belenevelődés tipikus esete, s ennek tudatosítása, intelligens közreadása. Ez azonban nem lenne igaz. A tószegi fazekasságról szóló könyvét megelőzte ugyanis egy másik: „Polgárok Kiskunfélegyházán 1890-1913". Ez nem az ő családjáról, az ő gyermekkorától jól ismert faluról szól. Az események egy századdal korábban élt kisvárosi, sőt német származású Kiskunfélegyházára máshonnan betelepedett, úgymond értelmiségi család mindennapjainak rajza. A szereplők már nem éltek, s ha néhány leszármazottat és a családot valamikor jól ismerő személyt módjában is volt meg2 BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet 1998. 5-8.