Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)
Solymos Ede: Bajai hajóácsok, bajai és tiszai mesterszavak
420 Sólymos Ede 6. Jelen megállapodás társaságunk részéről bármikor 4 heti felmondási idő betartásával felmondható, a megkezdett út azonban befejezendő, amely esetben a megállapodás ezen idő betudásával kitolódik. A dereglye visszaadása Budapesten vagy megegyezés szerint bármely más magyar dunai kikötőben történik Ön viszont a bérletet csak a Magyar Kereskedelmi- és Közlekedésügyi Minisztérium hozzájárulásával és általa megállapított módon mondhatja fel. 7. Ha a dereglyét valamely saját vagy idegen polgári vagy katonai hatóság igénybevenné, vagy lefoglalná, úgy jelen megállapodás érvénye azonnali hatállyal megszűnik. 8. Jelen megállapodást a felek feltételesen illetékmentes kereskedelmi levélnek tekintik; amennyiben az bármely okból illetékkötelessé válna, a kirovandó illetéket és járulékait t. Cím köteles egyedül viselni. 9. Per esetén mindkét fél aláveti magát a Budapesti Központi Járásbíróság hatáskörének és kizárólagos illetékességének. Tisztelettel Magyar folyam és tengerhajózási Részvénytársaság Lakos Zeller Alelnök főfelügyelő