Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)
Fehér Zoltán: „Táncolhat az a ló a csillagos egekbe” – A ló a bátyai nép életében
274 Fehér Zoltán mert nem tudta, hogy azok hol laknak. Elengedte hát a hajtószárat, s a lova egyenesen oda húzta a kocsit, ahova kellett, ott állt meg a Perityék kapuja előtt. 152 Illés Veronika édesapja a drágszéli ménesbe szokta adni a lovát nyaranként. Amikor aztán elment oda, csak a karámhoz állt, s halkan hívni kezdte a lovat, a ló a ménesből vágtatva rohant hozzá, s boldogan nyújtotta a nyakát, hogy szeretett gazdája megölelje. 153 Szurop Pista bácsi kocsijával hazaérve nem szokta lovairól levenni mindjárt a hámot, csak a hátukra dobta az istrángot, s az állatok így sétáltak be az istállóba. Ott a jászol előtt megálltak, hátra néztek, megvárták míg gazdájuk utánuk megy leszerszámozza őket, s csak akkor léptek a jászol elé, s kezdtek falatozni. 154 Szarvas Miklós igen szerette a lovakat, a téesz világban is megtartotta őket, s nagyon sok háztáji gazdaságot ő szántott. Soha nem ivott szeszesitalt, de ha nem volt odahaza szódavíz, káromkodott, csúnyákat mondott a feleségének. Ha azonban az istállóba lépett, mintha kicserélték volna, odadugta fejét a lovakéhoz, megölelte őket, simogatta és becézgette őket. Aranyoskáim. A téesz megalakulása után őt ették meg a kocsisok bigádvezetőjének. Alkalmasabb embert keresve sem találhattak volna erre a feladatra. Amikor egy brigádértekezleten az egyik kocsis panaszkodni kezdett, hogy a Perity Lajos lovai igen csökönyösek, nem lehet velük dolgozni, Miklós bácsi szinte kikelt magából, ordítva torkolta le a panasztévőt. Mit tettetek tik azokkal a lovakkal? Azoknál kedvesebb, szelídebb lovakat nem ismertem! Szégyöljétök magatokat! Nem tudtok a lovakkal bánni. Az 50-es években Tupcsia Jánoséknál együtt éltek, egy fedél alatt, együtt gazdálkodva az öregek meg a fiatalok is. Volt két lovuk, a Mirzó meg a Mese. Ahogy hazajöttek a mezőről az udvaron kifogták a lovakat, s azok lassan ballagtak az istálló felé. Akkor vették csak észre, hogy kisfiúk, a másfél éves Janika ott ül az istálló küszöbön. A rémület megdermesztette őket, sem a lovakra, sem Janikára nem mertek rászólni már, nehogy megijesszék valamelyiket, s az hirtelen mozdulatot tegyen. Nem is történt semmi baj, a két ló olyan óvatosan lépte át a kisfiút, hogy annak a hajaszála sem görbült. 155 Hasonló a következő emlékezés is. Markó Balázsiul vettem a pataji vásárba egy pár csikót. Mindenre be vótak idomítva. Szántásra, fogatolásra, mindenre. Annak idejin még a gyerekek kicsik vótak, és sokszor nyáron az istállóajtó nem vót becsukva, hanem vót ilyen saráglya, és azt szoktuk becsukni. Hát hol vannak a gyerek, Hol vannak a gyerekek? Mire végül elmentünk az istállóba, hát ott vótak a gyerekek és a lovaknak a farkábúl húztak szálakat. A lovak meg csak úgy hátrafordították a fejüket, és csak úgy néztek a gyerekekre. Oda is rúghatott vóna az a fiatal ló. És nem. A vásárba is az vót a főszempont, hogy szelíd legyen az a ló. 156 Ak.: Perity Margit, 40 é. (2004). Ak.: Illés Veronika, 40 é. (2004). Ak.: Igaz János, 76 é. (2005). Ak.: Tupcsia János, 76 é. (2005). Ak: Harangozó László (Lovász), 75 é. (2006).
