Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)
Fehér Zoltán: „Táncolhat az a ló a csillagos egekbe” – A ló a bátyai nép életében
258 Fehér Zoltán denki ismerte részeinek nevét, tudta a fel- és leszerszámozás módját. A lovon a jászol előtt csak a kötőfék volt. A zabiának több fajtáját ismerték. Volt, aki cigányzabiát használt. A ló szájában meg volt törve a zabla, csuklós volt. feszítő zabla egyrészes volt. A ló álla alatt meghúzva lehetett szabályozni vele a ló viselkedését. A vérmesebb, kiszámíthatatlanabb lovaknál használták. Ha be kellett fogni, ráadták afejzőt, ezen volt a szemellenző, hozzá tartozott a zabla. A hámot a szügyellővel, haslóval, izzasztóval a ló hátára tették aztán, föltették a ló nyakába a nyaklót és róla lógó láncot beakasztották a rúd csúcsába. Arra kellett nagyon vigyázni, hogy a hám meg az istráng úgy feküdjön a lónak a szűgyihöz, hogy egész a kisafáig egyenes legyen, ne legyen megtörve. Ha meg volt törve, akkor a lónak a hátát nyomta a hám. Az istrángon a vékony bőrből készült csúsztató a ló oldalát védte, hogy a kenderből készült istráng ki ne dörzsölje, s az istrángot a kisafához hurkolták. A hajtószámt (gyeplő, rácul uzde) a kocsis a bakon fogta. Elágazása a lovak hámkarikáján át volt bújtatva. Két-két szár a lovak külső, másik két-két szár a lovak zabiájának a belső oldalához, karikájához csatlakozott. 87 A szíjátóktól vették a hétköznaplós meg az ünneplős ustorokat is. A köteleket illetve a kenderből készült lószerszámot (istráng, kötfék) a kalocsai vagy más kötélgyártóktól szerezték be vásárok alkalmával. A kenderistrángot könnyen el lehetett vágni, ha a kocsi az árokba fordult, míg ha ehelyett láncot használtak, ezt már nem lehetett megtenni. Kalocsán egyébként több céh is működött. A legkevertebb volt az 1872-ben feloszlott szíjgyártó céh, amelybe a szíjgyártókon kívül a kalaposok, cipészek és kötelesek is tartoztak. 88 Ide ötven év alatt 6 kötélgyártó iratkozott be. A 20. század elején még működött a Grenyó István és a Kiss Antal féle műhely. Később ezt a mesterséget űzte a városban Bagó Imre, Rudnai Kálmán, Matula Pál és Fejes József... 1964-ben mindössze egy szíjártó működött Kalocsán, mégpedig a pataji származású Kovács Pál. 89 Ugyancsak a vásárokban szerezték be a kolompár cigányoktól a csikók nyakába való csöngőket. Rácul a magyar hangutánzó szóval cilinkálónak nevezték. A lovakra is raktak télen csengőt, amikor azok szánkót húztak, hogy a közlekedőket figyelmeztesse a csöndesen sikló járműre. Mára ez az ismeretanyag szinte a tudatnak a fölösleges tudás tartományába került. A ló kötőfékének a jászolkarikához történő rögzítését például valamikor minden falusi gyerek megtanulta az apjától. A téesz megalakulása után tíz évvel a magam tapasztalata szerint a bátyai iskolában már csak egy-két fiú ismerte a kunkötést. A lóhoz kapcsolódó érzelmi kötődést viszont, emlékezések, népköltészeti adatok bizonyítják. 88 BÉKÉSI Imre 2004. 445-447. 89 Uo.
