Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)

Fehér Zoltán: „Táncolhat az a ló a csillagos egekbe” – A ló a bátyai nép életében

„Táncolhat az a ló a csillagos egekbe" 259 Lóvásárok A bátyaiak számára a legfontosabb lóvásárok a kalocsai József napi és András napi sokadalom voltak.

90 Eljutottak azonban a bajai, a tolnai, a szekszárdi, a paksi, sőt a szabadszállási vásárokba is.

91 Trianon előtt azonban szinte a történelmi határokig elmentek, még a szabadkai vásárról is hoztak lovat. Főleg a nehezebb testű sodrott fajtákat a Dunántúlról hozták. Eladó lovaikat a kocsi hátsó saroglyájához kötötték, s a vásárolt lovat is úgy hozták haza esetleg a szomszéd fogatával. Volt olyan is, aki gyalog ment a vásárba, s a vásárolt lovon jött haza. (Szőrén ülve meg azt.) Dr. Szabó Géza, a szekszárdi múzeum igazgatója szép leírását adja a két világháború közötti ottani lóvásároknak. Akinek volt lova, az számos mesét tud a vásárokról, ahol bizony talán nem is akadt olyan gazda, akit legalább egyszer be nem csaptak volna. Aki pedig csak nézelődött, mint gyerekkoromban én is a baranyai meg tolnai vásárokban, nem felejti a a külön gondosan elkerített lóvásárok különös, pörgős hangulatát, a szekerek alól hajnalban álmosan előbúvó purdékat, a rájuk morgó öreg vásározó cigányokat, majd vásárnyitáskor egy pillanat alatt zsibongani kezdő sokadalmat, a kiabáló, egymás kezébe csapkodó alkuvókat. Délután a kiürülő vásártér hangulatát, a hol a sátorból a férfiak hangoskodásának erőssége mutatta, hogy meddig tart még a csikó ára, mögötte pedig egy-egy tompa puffanás, vagy megvillanó késpenge jelezte: az alkunál azért nem mindenki volt teljesen elégedett. A kapuban a kifelé kacagva szaladó fiúk dicsekedve suhintották, csattintották egymás felé a vásárfiaként kapott kis ostort, mintha máris a bakon ülnének. A kislányok mézeskalács babát vagy szívet (...) szorítva keblükre nézték, melyiküké szebb, színesebb, nagyobb. A csendes parasztnép pedig szekérre ülve a kocsi után kötött tehénkével, vagy a vásárban vett csikóval elindult hazafelé, hogy odahaza életüket szolgáló, jó társat neveljen belőle. A lóvásárokra érkező lovakat a vásár bejáratánál mindig megvizsgálta az állatorvos. Azoknak a kocsiknak a rúdja végét, amelyeket el akartak adni, szalmacsóvával látták el, s az ég felé állították. Ahol csak a ló volt eladó, ott a rúd végére zablát rakott a gazda, s úgy állította függőlegesre. Aki nem volt elég élelmes, arra ráakaszkodtak a kupecek. Megegyeztek a gazdával, hogy ha ennyiért adják el, akkor ennyi a jutalékuk, ha annyiért, akkor annyi. Attól kezdve nem a gazda, hanem a kupec árulta a lovat. Ők általában cigányok voltak, de akadt köztük magyar ember is. Nagy lócsíszároknak nevezték azokat, akik igen értettek a lovakhoz. Némi módosítással itt is igaz az a megállapítás, miszerint a gyönge fogatot tartó kisföldű 90 BÉKÉSI Imre 2004. A kalocsai vásárok: Mátyás napi, Úrnapi, Nagy Boldogasszony napi és András napi. 91 FEHÉR Zoltán 1980. Altató. Csicsíja, babája, nincs itthun papája, elment a vásárba, Szabadszállására. 92 SZABÓ Géza 2006. 3. 55.