Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)
Fehér Zoltán: „Táncolhat az a ló a csillagos egekbe” – A ló a bátyai nép életében
256 Fehér Zoltán Volt, aki golyóra kötötte a lovat a jászolhoz. Ezek a kb. 10 cm átmérőjű átfúrt faragott fagolyók arra szolgáltak, hogy megakadályozz a lónak a kötőfékszárba való lépését. A golyó tehát a kötőfékre volt felhúzva. Az istállót minden másnap szokták takarítani. Kihordják a trágyát, új szalmát terítenek. A lovakat minden reggel vakarják lóvakaróval, vagy kefével. Egy paprikakereskedő béresét úgy ellenőrizte, hogy fehér kesztyűt húzott, azzal simította meg lova hátát, aztán megnézte a kesztyűt, hogy poros lett-e. Nyáron, ha volt az udvarban árnyékos hely, ki szokták hozni oda a lovakat az istállóból, a kocsi mögé kötötték őket, ott ettek és éjszakára is ott maradtak. Lóval kapcsolatos kisiparosok és gyártmányaik Az 1960-as évekig a következő kovácsok nevét őrizte meg az emlékezet. Pirzsók Lajos (jövevény). Geréb Károly (jövevény) a Kiss Ernő utcában, Krisztián János a Zrínyi utcában és Óvári Fülöp a főutcán működött családi házával egybeépített műhelyében. (Geréb Károly jövevény volt, a másik kettő helybeli születésű.) A Geréb és az Óvári műhely épületei úgy helyezkedtek el, hogy a ház hosszanti oldala nézett az utcára. A kovácsműhely központi helyét a tőkére helyezett üllő jelentette. Volt benne egy fújtatós kazán és egy szerszámos műhelyasztal. 83 A 18-19. századi fakó szekerek hátulja magasabb volt, mint az eleje, az egész eszköz, még a tengelye is fából készült. A nótában is megénekelt vasas kocsik csak a 19. század közepén kezdtek elterjedni. Egy 1845-ben felvett hagyatéki leltár is így írja: 1 vasas kocsi lószerszámmal, A bátyai népi emlékezet tud arról, hogy valamikor sajtkerekes tehát küllő nélküli kerékkel ellátott kocsikat használtak. Az egyik Hegedűs családot azért nevezik Ferhécnek, mert nekik volt először vasferhéces kocsijuk. A parasztkocsi annyira elterjedt volt, hogy hivatalosan országos járműnek nevezték, s még a honvédség is jelentős lovaskocsi állománnyal rendelkezett. Bátyán négylőcsös kocsikat használtak. Ezeket nem szokták festeni, fényezni. De ismerték a fédères és a cséza kocsikat is, amelyeknek az oldalán nem alkalmaztak lőcsöt, viszont sárvédőt. igen. Voltak hat-, hét-, hét és fél-, nyolcsukkos kocsik. 85 Stráfkocsikat, (gumis kocsikat) csak a háború után kezdtek néhányan használni. A kocsi fontosabb részei: A kocsi alsó részén húzódik végig a kocsigerenda, amelynek vége kiáll a kocsi fenekéből. Ezt megfogva lehetett megemelni az egész járművet. A kocsi aljának első részén nyugodott ajuhafa, ezen fordult a rúdszárny, másképpen az olló. Ehhez volt erősítve az első ferhéc (förhéc, fürhéc), a mi a kocsira való föllépést szolgálta. A kocsi közepétől valamivel hátrább szintén volt egy keresztirányú fa alkatrész ugyanebből a célból, s ezt szintén (hátsó) ferhécnek neFEHÉR Zoltán 1975. Kovács hiedelmek. BL Bátya V. 309/2. Ak.: Harangozó László, 75 é. (2006). Egy sukk ha két öklünket kiegyenesített hüvelyujjainknál összeérintjük.
