Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)

Kothencz Kelemen: Nyelvrendi perlekedések – A római katolikus istentiszteleti nyelvrend ügye a hercegszántói sokac és magyar lakosság körében a 19–20. század fordulóján

106 Kothencz Kelemen Mióta a szántovai magyar hívek a kultuszminisztériumhoz fordultak, nagy türelemmel várták, hogy a millenniumi ünnepély emlékének megörökítése és a „magyarosodás" céljából tartandó szentmisék fele részét magyar nyelven celebrálja a pap. Mivel ez elmaradt, 1896. december elején azért esedeztek, hogy legalább az ádventi napokra, Jézus születésének emlékére legyen kihirdetve kérelmük.

40 A szentszék 1896. december 3-án úgy határozott, hogy az istentiszteleti nyelvrend 1897. január 1-től feles, vagyis az egyik hét magyar, a másik sokac legyen, a főbb ünnepek prédikációi pedig egyik esztendőben magyarul, a következőben sokacul szóljanak.

41 Mielőtt az érsek erre vonatkozó rendeletét kibocsátotta volna, megbízta a szántovai plébánost, mihamarább állítson össze és mutasson be egy részletes tervezetet, melyben részletesen sorolja fel „hogy a sokacz héten, mely functiók fognak sokaczul és melyek magyarul végeztetni és viszont. Hasonlókép a sokacz évben, mely ünnepeken mily functiók fognak sokaczul, és melyek magyarul tartatni és . „ 42 viszont. A sokacok tudomást szereztek a tervezett nyelvrendről, és 1896. december 6-án levélben könyörögtek, hogy a régi istentiszteleti rend ne változzon meg, tehát maradjon meg kétharmados templomi joguk.

43 Állításuk szerint nem mondott igazat, aki azt hangoztatta, hogy a szántovai magyarság a katolikus lakosságnak felét alkotja, és az ingatlan vagyon felét birtokolja. A községi elöljárók által kiállított jegyzőkönyvben bizonyították, hogy a legutóbbi, 1890. évben történt hivatalos népszámlálás szerint Szántován 1336 magyar és 1945 sokac lélek lakott.

44 Erre alapozva kérték az érseki hatóságot, hogy rendeljen el újabb vizsgálatot, és a vizsgáló bizottság tagjai vegyes ajkúak legyenek. A sokacok etnikai identitásukat igyekeztek megőrizni, tovább erősíteni, ez tükröződik a következő sorokban: „Kegyelmes Atyánk! szeretjük édes magyar hazánkat, szeretjük annak nyelvét mit az összes iskoláink is mutatnak, szeretjük magyar felebarátainkat kik pár év előtt más községből ide telepetek; de szeretjük szent hitünket is, és lelkünk üdvösségét, mert ezt mindenek felett féltjük: azért remegve ragaszkodunk a két száz esztendő által megszentelt eddigi szent szokásainkhoz; mit atyáink imádsága anyaszentegyházunk áldása drága közkincsünkké lett. [...] Mi ekkor is könnyezve imádkozunk, sírva könyörgünk, szemeinket fölemeljük és keresve keresünk honnan jön segítségünk számunkra, mi kutatni fogjuk, ki fog nekünk kenyeret metszeni „és talán nem lesz osztály részünk Jeremiás siralmas panasza: kenyeret kértek és nem volt a ki metszene nekik".

A5 40 KFL. I. 1. b. Hercegszántó 1896/4978. 41 KFL. I. 1. b. Hercegszántó 1896/4978/4996. 42 KFL. I. 1. b. Hercegszántó 1896/4978. 43 KFL. I. 1. b. Hercegszántó 1896/5066. 44 KFL. I. 1. b. Hercegszántó 1896/5066. 45 KFL. I. 1. b. Hercegszántó 1896/5066.