Bárth János szerk.: Cumania 21. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2005)

Székelyné Kőrösi Ilona: Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében

Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében 303 mind ledaraboltuk, de ha kimaradt, akkor eladtuk a birkavágónak. Tehát ottan nem tartottunk. Nem volt alkalmunk ottan kanászt tartani. Köncsögön volt egy másik tanya, ahol lakott a béres, ezök a bérösök egyik konvenciós volt, az ott lakott családostul, a másik benn a tanyában lakott, Veréb Jánosnak nevezték a Jani bácsit, és az pedig nőtlen ember volt, bennkosztos volt, úgyhogy ő ottan főzhetött, ha nem voltunk mi kint, gazdák, akkor ő főzött magának, bográcsban, lebbencslevest, keménytarhonyát, sárgakását fordítva, vagy pedig hát kapott valami hússzerüségöt, különösen nagyon szerette a füstölt húst. A füstölt húst is főzték ilyen paprikásféleségnek és hát nagyon jóízűen. Mert még a baromfihúst nem is szerették, annyira nem tudták azt élvezni, mert az a baromfi vagy csont vagy bőr és kövérje meg nincs. Tehát ő azt szerette, hogy húsos legyen meg kövérje legyen és ők semmibe se nézték, volt köztük olyan, amelyik hozzá se nyúlt a baromfihúshoz, ha mégis adódott baromfiétel. Őnekik ez nem volt kiadós étel. És ugye hát akkor abban az időben nagyon sertésvágási élet volt. Nem volt talán még a városban, akár iparos, akár hivatalnok volt, lehetött az hivatalnok vagy ilyen diplomás embör, lehetött az orvos, vagy lehetött az ügyvéd vagy lehetött az a polgármester, vagy főispán, vagy bárki, mindönki vágott sertést, bent a városban. Hajnalonként korán reggel fölkeltünk, leszúrtuk a disznót és pörköltük, volt pörkölőhely kettő-három, a város szélin. Tudta-e maga a régi cigányvárost? Egy ott volt, a másik pedig a város másik szélin. Otthon leszúrták, fölrakták a kocsira, egyetkettőt-hármat, és akkor azt megrakták rozsbuzaszalmával, jócskán, nagy kötéllel lekötve, és akkor aztán a szalmát a pörkölőhelyen leszödték, a sertésöket is. Mindég voltak ott alkalmi munkások, legtöbbször cigány, de alkalmi munkások voltak ott hajnalban, akik segítőitek föltönni, letönni. Oda ő kiment, aztán egy kis pénzhöz hozzájutott. Megpörköltük, gyönyörűre, azzal a búzaszalmával, olyan szép, hát fekete volt az, mert szerettük jól megsütni a bőrkét, de mink ottan sarat vittünk magunkkal vödörben a kocsin, agyagos, híg sarat, és ha észrevöttük, hogy a sertés bőre egy kicsit megégött, itt vagy amott, olyan vékonyabb rész, akkor sárral bekentük, mert még köllött rátönni tüzet. Azt a forró sertésöket mikor letöttük odahaza a háznál az udvaron, akkor ottan olyan külső katlan volt, és ott víz forrt, vagy bográcsban, kinek milyen volt, és akkor egy kis meleg vízzel is, - az annyira megpuhult, - sikárkefével lesikáltuk róla azt a feketeségöt, fejirül, fulirül, hátárul, és akkor már mondom hogy megpuhult a bőre, akkor jó élös későkkel, vakarókésök voltak azok, élösre megköszörültem előtte való nap, saját köszörükűm volt, és akkor ezök olyan fehérek voltak, gyönyörűk, csak az a kis sárgaság látszott rajta, ami nagyon is köllött rajta, a húsnak, szalonnának az a színe. Nagyon szépek voltak. És akkor ledaraboltuk a lábait, szedtünk jó nagy első-hátsó sonkát, rajtamaradt a köröm is, bent a konyhában a húsvágó deszkán lettek leszödve a körmök, amiből aztán - kicsit besózva - nagyon finom kocsonyákat főztünk belőle. Hát ugye karácsony követközött, december volt már, november utója. Az édesanyámtól hallottam, mert az édösapja András volt, november utolsó napján, ő