Bárth János szerk.: Cumania 21. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2005)
Székelyné Kőrösi Ilona: Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében
Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében 301 legrégibb, a leghosszabb Bozsik Lajos, Köncsögön volt, 14 évig. Aztán a Nagy József, az nem lakott ott annyi ideig, az bement a sajátházba, Ballószögbe, szép kis tanyát is csinált, meglátogattam, sajátjába mönt. De azért ottmaradt, mindönt ö csinált. A szamócát ö csinálta meg a többi afféle dolgokat. Azért ott maradt, az életit ott folytatta tovább ... ott dolgozott, de már akkor a sajátjába lakott. És akkor volt 5-6 évig, 8 éves, 1-2 éves is volt. Dehát vagy férjhöz mönt vagy megnősült vagy katonának mönt, vagy ilyenök voltak. Az őszi munkák után, a téli hónapokban is kijártunk a tanyára. Az állatok maradtak, még akkor kezdődött a disznóhízlalás, ott kint is, és aztán csak csináltuk és hajó volt az idő, akkor a bérösök még szántottak tavaszi alá, tavaszárpa alá, de ha még jó volt az idő, már kukorica alá is szántott, a szántások jobban bírják nyáron a nyarat. Nedvesebben marad, mintha tavasszal fölhígítjuk azzal az ekével, föllazítjuk, tehát rásüt a nap, ameddig mög van szántva addig mög is szárad. Az őszi szántás pedig jobb és mindig a nyirkosságot szereti a termény. A lovászok még mentek ki a mezőre, munkára, akár szántani, boronálni, vetni, trágyát hordani. Úgyhogy azért évön át a lovaknak is volt munkája. Csak esetleg már olyan esetben nem, ha a hó nagy volt, 50-60 cm. De még akkor is szánkóba fogtuk őket. Volt igásszánkó, teherszánkó, az elbírt 10-15 mázsát és volt luxusszánkó, az könnyebb volt. Hát a luxusszánkóba is hoztunk ezt-azt, be a városba, vagy pedig ott kint is tudtuk használni. Még hat ökör is húzta az igásszánkót. Azon a szánkón megvolt egy kúp szár, az kitöhetött 15 mázsát. Hat ökör vitte be a tanyára, ketrecbe vagy a padlásra. Onnan könnyebben hozzájutnak az ötetésnél, nem a hó lepi be, nem a hó alól kell a takarmányt kiszedni. A szántáshoz, hogy magamrul beszéljek, neköm 8 ökröm volt, két bérös volt. Két ökrös eke. Lovas eke is lőtt volna kettő, de azt már nem kalkuláltam be, más dolga is volt. Lovas eke is volt. Hát igencsak egyféle eke, de volt nékünk úgynevezett fagöröndős ekénk, fataligás. Ez az ökröké volt, és a lovaknak már vaseke, maga az eke is vas volt, a taliga is vasbul volt. Azt később tanálták ki, vagyis később használtuk. Emezök a fataligás, fagöröndős, patingos eke, azok az embörök, ha ezt mondom, tudják hogy mi az. Emez a vaseke pedig láncos volt. És a láncon volt egy kis tekerő, és azt vötte kisebbre- nagyobbra. Hát akkor a taligának volt egy ilyesféle kétágú része, a rúd végin, amibe belejött a tézsla vagy a csikostyu, az ökörnél, és ezzel húzta. Itten meg volt ragasztószög, ami mind a két részön körösztülmönt. Tehát odafogta a csikostyut vagy odafogta a rudat. És akkor még volt a taligának két kereke, az egyik dupla nagy, mert az a barázdába mönt és mikor előre gurultak már egyformák voltak, mert a nagyobbik a hajszás kerék, a nagyobbik az ugye azért lőtt nagyobb mert borozdába mönt. Hat-hét centi mély borozdába, tíz centis borozdába. Hát az ugarolás az fele volt, mikor ugaroltunk. Na most aztán akkor még volt a taligán is még egy szabályozó, a két kerékön kívül, meg egy ágy vagy agy. ... Tehát az ágy, az ágyon feküdt a göröndő. A göröndőhöz pedig szintén odaragasztva, a taligához, és itt volt az eke. Az ekének volt elsősorban eke szarva
