Bárth János szerk.: Cumania 21. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2005)

Székelyné Kőrösi Ilona: Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében

298 Székelyné Körösi Ilona ...Vetöttük a dinnyét, áprilisba elvetöttük, április második felibe. A magot azt termeltük. Háromféle görögdinnyénk volt, gyönyörűszép piros és ilyen narancs­sárga vagy pedig rózsaszín. Ezöknek a nevük: Marsóczky, szegedi csíkos, és hát csak fehérhajúnak mondtuk azt a harmadikat. Annak a húsa volt ilyen citrom, vagy narancssárga. A csányi dinnyéseké hamarabb ért. Igen, mert az elültette. A magot elvetötte olyan kis gyöpekbe, gyöpkockába. És ebbe kikelt, és akkor ezt elültette, és másnap már az kint volt. A mienk még nem kelt. A csányiak jöttek gazdákhoz felibül, vötték ki a földet. Én nem kértem a csányi dinnyét, én abba már nem vol­tam benne. Úgyhogy én föl is hagytam a dinnyével akkor ..., de azt hiszem hogy 9 évig én már termeltem a dinnyét, előtte, a csányi dinnye előtt. Az István bácsi is mondta, hogy már ne csináljuk, a Gilinger István, az, úgy emlékszök is rá, mög is ünnepöltük a 9. évet, hogy egymastul hát mög is váltunk. A Gilinger bácsi az itt lakott. ... Szeleifaluban, kecskeméti volt, és hát ő sem csinálta sehol se, nemcsak nálam nem. ... A dinnyemagot egy kicsikét langyos vízbe áztatta pár napig, nem sokáig, úgy, hogy ne csírázzon ki, ne lögyön csírás, de jól megpuhult a héja. Mert abba a hideg homokba a héja soká puhult volna meg, tehát már úgy vetötték ők. De meg volt bukrolva a föld, trágyával, és sima, és hogy ha mégis szárítaná meg elver­né a szél, furkált bele jelzőket, hogy hol van a búkor. És mikor vetötte, akkor arra nagyon vigyázott ugye, olyan szépen vetötte. Hát négyet-ötöt vetötték egy bukorba, abbul kettőt hagyott. Mikor már erős volt, nem félt a fagytul vagy egyebektül, akkor kiszödte. És az a két szöm, az egyik jobbra, a másik balra futott. Ezök a bok­rok nem egészen két méterre, olyan 180 centire vagyis ezt úgy neveztük hogy 1 öl, ma már olyat nem mérnek. 1 ölre volt az a búkor a másikaiul mindönfelül. És akkor volt benne bab, fehér bab, azok tartották aztán a széltül ugye, olyan guggon­ülő babok voltak. És akkor olyan félholdanként vagy talán annál is kisebb, burgonyával körül­ültetve, olyan táblákba. És az mög két sor volt. Erősebb szelektül is védte ezt a gyöngébb terményt. ... Az első kapálásra is csak a búkor volt megkapálva. A mellette levő részeket hagyta, védte magát a dinnyét. Majd mikor a dinnye annyira szétfolyt, akkor kapálta meg aztán a közit, hogy ne gazos legyen, de azért arra vigyázott, hogy túlságosan homokba ne legyen. Például visszatérők a szamócára, már az utolsó kapálást nem csináltuk, hogy ilyen gazos legyen a föld, sőt, ahol mégiscsak nem volt gaz, ott szalmatörekkel megszórták ezök a felesök, és így nem verte föl az eső a szamócát, nem volt a szamóca egy kicsikét se homokos. Mikor aztán a termés is megvolt és már végeztek, akkor aztán gyönyörűen megkapálta, tisztára. Sőt, ledarabolta, mert már akkor elkezdődött a folyondár is - vagyis hát a palánták. De ez nem mindig köllött és akkor leszakajtotta vagy bicskával levágta, azért hogy az ne szívja magát a tőkét. A dinnyéhöz én annyit nem értöttem, de a Gilinger István bácsi az tudta, késsel kopogtatta és ő akkor tudta, a hangja az megadta hogy már érett. De hát én arra nem jöttem rá sose. Úgyhogy én mindig a kész dinnyét kaptam, én nem

Next

/
Thumbnails
Contents