Bárth János szerk.: Cumania 21. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2005)

Székelyné Kőrösi Ilona: Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében

Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében 299 kopogtattam. ... Az ilyen alma nagyságúakat, kisebbeket, nagyon nagyon gyönge, alig volt még magja, ezöket tötték ecetbe, üvegbe, meg voltak olyan nagyobb edények, ezökbe tötték bele, és egy olyan cseréptányér volt a tetejin. Ezökbe csak dinnye volt, a másik edényökbe vagy üvegökbe uborka. Ez nagyon finom volt, disznóvágási alkalomkor vagy máskor is elövöttük. ... Olyat mink nem csináltunk, de volt aki csinált, nem tudom hogy mekkorát - ennél a tányérnál nagyobbat - és az már érött volt, úgyhogy mikor föl vágták, nem is használták a héját, már belülről egy kicsit piros volt, rózsaszín, vagy piros, és akkor a közepit fogyasztották, mint ecetöst, de hát nekünk ilyen nem volt, nem emlékszök rá. A köleskását akkor vetöttük már, másodnövénynek, körülbelül június utóján. Köncsögön. És az még beért, úgyhogy ebből a sárgakásából használtunk úgy magába is, a fordított kását, úgy nézött ki mint a krumplikása, csak ez úgy össze volt állítva hogy fele krumpli fele meg sárgakása, és ezt szalonnával, nem zsírral főztük, és akkor amikor már elitta a levit, szépen kifakadozott a kása, mögtörtük, volt nékünk késsel faragott fakanalunk, mögtörtük és akkor még visszatöttük egy kicsit a melegre, a bogrács körül melegödött és akkor gyönyörűszépen mögfordult. A zöldségféléknek volt kertje. Mindön tanyában volt ilyen jó szorgalmas aszszony, valakik, akik ezöket termelték, gyomlálták. Mink a savanyúkáposztának valót nem termeltük, piacon vöttük meg és két hordóval is töttünk el, azok voltak nem egészen két hektósak. Jött a gyaluló asszony, annak volt egy jó hosszú, mondjuk fél méter hosszú gyaluja, ez háztul házhoz járt, mikor minálunk elvégezött, mönt a szomszédba, meg a tizedik meg a századik szomszédba. Ez volt a foglalkozása. És akkor ott már ott volt megpucolva a káposzta, ahova ment, meg ott volt a hordó. Meg volt úgy, minálunk is például, nem cipeködtünk vele, hanem már a pincében töttük el. Szép száraz pince volt, úgyhogy komót, és akkor mikor ő gyalulta, ilyen nagy mosóteknő - mert akkor nagy mosások, nagy mosóteknő volt - és az nagyon alkalmas volt, arra rátötte a deszkát, és a hordó pedig gyönyörűen kitakarítva meg kiszárítva és akkor ... az aljára szórtak egy kis kevés rozslisztet, és akkor nyalábbal olyan szépen lehetött azt rakni, és akkor körülrakra és mikor már volt mondjuk egy 50-60 centis magosságú, akkor a házibácsi vagy a legerősebb férfi ... már készen volt - megmosta a lábát, remekül, fölgyüreközött - és az taposta. Addig taposta, hogy teljesen teletaposta a két hordót, nehéz munka volt. És akkor arra langyos vizeket öntöttek, meg még nem tudom mivel ízösítötték, közbeközbe is. És akkor az elkezdőit savanyodni. Leszorítottuk. Volt néki ... elsőbb a deszkák, a deszkán egy gerenda, a hordónak a két fülin négyszögletös kis lik, abba beletöttük megint a másik gerendát, és akkor hajtottuk azt a srófot, fa srófot, és akkor leszorítottuk. De egyszer-másszor föltágítottuk, hogy kapjon egy kis nedvet. Aztán meg megint leszorítottuk. Úgyhogy elállt aztán egészen a másik év tavaszáig. Nagyon sokféleképpen használtuk. Hát legelsőbb is úgy magába is használtuk, föl volt terítve, mint savanyúság. Kiváló jó volt, nagyon finom volt. És akkor töltött káposzta, székelykáposzta és pörköltkáposzta, kemencében pörkölt káposzta.