Bárth János szerk.: Cumania 21. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2005)

Székelyné Kőrösi Ilona: Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében

288 Székelyné Körösi Ilona sza, hogy annak megmozdulni nem szabad. Volt kalapács az emböröknél, mindenkinél, meg ugye volt az a tokmány a derekén, amibe kaszakü volt. És ott volt a kalapács meg az üllő, de azt nem hurcolta magával, az le volt téve a kezdésnél, ott a tábla véginél. No most akkor még volt a kaszán egy úgynevezett takaró. A takaró az egy pálcika, szintén oda volt erősítve a kaszához és a kaszanyélhöz, és akkor az egyik azért volt alacsony, mert alacsony, rövid volt a szalma, a másik pedig azért volt magasabb, hogy nagy volt, magas volt a szalma. Ezt is cserélte, vagyis ezt is váltotta. Nagyon köll a takaró. Mert máskülönben átesik a gabona, a szalma vagy az aratott gabona átesik a kaszanyélön, pedig a takaró azért van, hogy ne essön át, hanem maradjon szépen simán s rendben. A fűnél ott nem használtuk, ott nem köllött. Hát tetszik tudni a kaszához nagyon érteni köllött, már magánál az üzletben, mert a vasbolt árulta, ottan már az embör, aki ahhoz értött, az vásárolta meg, és arra már vigyázott, hogy annyira jó acélos lögyön, nehogy meghabosodjon, ne lögyön gyönge anyagból. Én kaszát nem vásároltam, neköm nem is köllött, de ők nagyon értöttek ehhöz, úgyhogy úgy el is kopott a kasza, annyira elkopott, hogy a végin már csak olyan keskeny maradt mint az ujjunk, nagyon elkopott, nem csak a fényestül, hanem a kaszát kalapálták is és ugye ezáltal elkopott. És a jó kasza kopott, a rossz kasza pedig habossá vált, meg el is dobták. Volt rá eset, hogy még azt tudták valamire használni, például acatolni, hát ugye acatolásnak nevezzük azt, mikor a tisztabúza még nem hányta ki a fejit, akkor, ha belekerült mégis valami kevés rozs, az már fölül magasabbra nőtt mint a tisztabúza és azokat a rozskalászokat azzal az eldobott kaszával daraboltuk le, ezt neveztük acatolásnak. Úgyhogy az lehullott, meg még nem is jól volt megérve, úgyhogy az a rozs amit úgy ledaraboltunk, az elveszött. Úgyhogy a tisztabúza maradt szépen, tisztán, teljesen, annyira teljesen, hogy egy-két százalék valami gaz adódott benne, de nem rozs. Mi nem használtunk sarlót, egyáltalán nem, én például nem is láttam ilyet, hogy azt tudták volna használni, itt ezt a kaszaféleségöt használtuk. Én is acatoltam, énneköm is mönni köllött, és akkor ezzel csináltuk. Marokszedésnél csak a kukát vagy pedig a favillát használták. Ezöket a csomókat behordtuk, igyeköztünk mink, körülbelül egy hétig vagy 10 napig hagytuk, ezt úgy neveztük, hogy utóérés. Ott az a rozs, az olyan gyönyörüszép zöld volt, nagy szömű és zöld színű, maga a szöme be volt érve teljesen, de zöldnek maradt, és ebbül lőtt a szép liszt. A tisztabúzánál meg ugyanígy csináltuk, az mög piros maradt, piros lett. Úgyhogy viaszérésbe vágtuk, vagyis vágattam, és egy hétig, 10 napig ott a csomóba vagy a keresztbe ott még utóért, és akkor olyan gyönyörüszép piros volt, mikor csépöltük, hogy remek szép volt. Ma pedig én azt látom, hogy ma elérik a gabona, de nagyon elérik, akár rozsnak mondjuk akár búzának mondjuk, - mert már tisztabúza neve nincs is, hallom is meg tapasztalom is, - na mostan ezöket mán teljes érésbe vágják. Veszít a gabona, különösen a tisztabúza az erejibül ... nem volna szabad megérni a gabonának, meg mindjárt nem