Bárth János szerk.: Cumania 21. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2005)

Székelyné Kőrösi Ilona: Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében

284 Székelyné Körösi Ilona Aztán hát műveltük, kapáltuk. Jól emlékszök, két sorával kapálták, jó erős embörök voltak ezök, meg jól is éltek ugye, tudták ezt jól, nehéz munka volt a kapálás, de azért nem olyan kimerítő. Olyan gyönyörűszép fényös kapája volt, hogy nem ragadt rá a föld, könnyen csinálta és akkor früstök előtt egy órahosszátmásfelet már kapált, früstökölt egy órát, azáltal pihent is, ez 7 után volt, 8-ig. 5 órátul vagy fél öttül már kezdtek mozogni az emberek. És akkor 8 óráig früstök, és pont 12 órakor már ebédelt. Inkább egy perccel előbb, mint utána. Nem is tudott volna egy kapavágást se csinálni 12 óra után, annyira ragaszkodott a 12 órához. Volt köztük napszámos is, aki, ha módja volt, akkor is elment napszámba, vötte a kapát a vállára, aztán elmönt napszámba, pedig hát nem volt rászorulva, de hát azért keresött vele. Mink kiadtuk a kukoricaföldeket, fölszántva, elkészítve, elboronálva, felibül vagy harmadábul. A felesek voltak a gyöngébb földek, az igazi jó erős földek az harmados, úgyhogy mikor ezök az illetők - két holdakat vetöttek ezök - készen lőttek a kukoricafosztással, a kukoricaszürettel, háromfelé rakták a kukoricát, ilyen hosszú rakásba, és akkor kijött a gazda, mármint én is, és akkor két rakást elvittünk, segítött az embör, a harmadik rakást otthagytuk. Ha el tudta vinni, ha volt valami járműve, mert olyan is volt, akkor az már ott is volt és elvitte. Aki nem tudta elvinni, az meg azt mondta, hogy legyünk már szívesek, vigyük haza. Amiért hazavittük a kukoricáját a lakásához, azért egy napot vagy két napot töltött kukoricaszár betakarítással. Már akkor a szár kúpba volt, a kéve, de azt be köllött a földről hordani, azért, hogy bevethessük. A szárhordásnál nem volt embör, tehát az ő két hold kukoricájának a szárát segítötte bevinni, mink meg elvittük a kukoricáját a lakására. A kukoricaszár nagyon kiváló takarmány volt. Elsősorban szarvasmarhának, másodsorban a lónak is, mikor a ló ráért, csak akkor adtuk neki, télön, mikor nem dolgozott. De a birkának is, szerette; a birka keveset kapott, azért mert a birkák télön is legeltek, vagy vetésökön, mert olyan gazdagok voltak a vetésök, vagy a legelőn, míg a hó le nem esött, kijártak, azok úgy éltek. Tehát a kukoricaszárat azt a szarvasmarha kapta, mégpedig kétszer evett napjába, az egyik ilyen szálastakarmány volt, széna vagy szalma, vagy rázott, hogy a szalmát össze a szénával, ilyen vegyes takarmány, és a másik pedig a kukoricaszár volt. A szénakaszálást június 10-én kezdtük. Májusban még nem szabad hozzányúlni, mert összeesik. Az a gyönge valami semmire se jó, tehát mink ilyet nem csinálhattunk, ilyen pazarló munkát, de nem is szereti az a gyönge, ha levágják, úgyhogy van amikor kiveszik, mert gyönge korában van ledarabolva. Na most ezek a kaszálók, akár Városföldet, akár Köncsögöt mondom, vagy Ágasegyházát, ezek olyan lapos földek voltak, amit nem lehetőit fölszántani és amit úgy neveztünk hogy kaszáló vagy rét. Ezt szántani nem lehetött, hanem kaszálás után legelő volt. De volt amikor kétszer kaszáltuk, ezt meg úgy neveztük,hogy sarjú, de a sarjút azt már mindjárt köllött fogyasztani, mert az is olyan gyönge volt, összeesött. Tehát