Bárth János szerk.: Cumania 21. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2005)

Székelyné Kőrösi Ilona: Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében

Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében 279 szerezni, azt is oda kihordtuk. Kocsikkal vittünk bele szalmát, volt néki körül az a kifutó, bekerítve, hogy ott az állatok a szalmát beletapossák. Mert a trágya az igazi gazda. Trágya nélkül hiába vagyunk jó gazdák. A trágyára nagyon nagy szükség van, a Duna-Tisza közötti földeket ismerem, én a Kisalföldet vagy a Tiszántúlt, hogy ott kell-e trágya, vagy ott hogy csinálják, azt nem láttam, nem is tudom. De itten köllött, és akkor ezáltal a holdanként 10 mázsa tisztabúza helyött 20 máza is tudott lönni, nem átlagosan, de a jobbak. Ez így volt az árpánál vagy a többi gabonáknál is. Tehát ezért köllött a tanya. A tanya nagyon szükségös volt a birtokhoz. Akármekkora volt a birtok. Ha kisebb volt, mondjuk 20 hold, akkor kisebb. De lehetött 100 hold vagy 200 hold is ugye, Akkor még nagyobbak voltak ezök az épületök, vagy pedig többen laktak benne. Voltak konvenciósok, cselédök, bérös vagy juhász vagy gulyás, ezök is családostul ott laktak. A konyhában két oldalrul voltak az úgynevezött katlanok. Az egyik katlan kisebb alakú, azon négy-öt személyös bográcsban főzött az ott lakó, a másik oldalt pedig már nagy, abba már belefért talán 20 embörnek, vagy többnek is. De nyári időben nem ott csináltuk, és télön nem igen voltak ennyi emböreink. Nyáron volt külső katlan, az jó alacsony volt, és ott főztünk a 20, 30 embörnek, vagy hát kinek mennyi emböre volt. És az arra nagyon alkalmas volt. A konyhában fel voltak akasztva ilyen cseréptányérok a falra, és volt az úgynevezett sublót, 4 fiókos, nem volt még konyhaszekrény, hanem ebbe a sublótba voltak a cseréptányérok, tálak, vagy egyebek, só, bors, egy s más, fűszerféleségök. Az ajtó háta mögött, saroknak neveztük ezt a részt, ott volt a sublót. És még akkor három ajtó volt a konyhán, ahol az udvarról bemegyünk egyenest, és jobbról-balról ajtó, úgyhogy ez a konyhafalakat nagyon igénybe vötte, ez a három ajtó. Balfelül volt a nagyszoba, két ablakos, jobbrul a kisebb helyiség, szintén lehetött szobának használni, vagy ha nem kellett a szoba, akkor az volt a kamra. És akkor ugye könnyen hozzájutott a holmihoz, aki a konyhában gazdasszonykodott, főzött vagy több affélét csinált. A szobában kemence volt, a konyhárul fűtöttük, legelsősorban szalmával, rozsbúzaszalmával, másodszor szárízékkel, tudja, aki ezt hallja, hogy mi ez a szárízék, akkor rőzsével, vagy pedig, ha szőlőnk volt ottan, akkor venyigével. Tehát ezök már tisztábbak voltak, mint a szalma. És akkor ugye, mikor a szénvonyóval vagy a piszkafával megpiszkálta a kemence fenekit és elkezdött szikrázni, akkor abbahagyták a fűtést. Az már azt jelentötte, hogy megsül benne akár a kenyér, akár a tepsibe más egyéb dolgok vagy a hús. A parazsat pedig a szénvonyóval a kemence falához föltologatták, úgyhogy a parázs az benne maradt és mikor leült az a pörnyeféleség, mikor már annyira tiszta volt ott bent a levegő, akkor tötték be a kenyeret, vagy akkor tötték be a tepsit, nehogy belehulljon az a porféleség, de a parazsat bennehagyták. Akármelyiknek a parazsa, mindnyájának a parazsa bentmaradt.