Bárth János szerk.: Cumania 21. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2005)
Székelyné Kőrösi Ilona: Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében
276 Székelyné Körösi Ilona tuk, nap mint nap volt csirkevágás, különösen aztán vasárnap. De sokat használtuk, a csirkehúst nagyon használtuk ott kint. Hát ezeknek a néniknek, akik ottan laktak, volt egy kis kertje, konyhakertnek neveztük, egy kis zöldség, olyan konyhába való, sárgarépa, vöröshagyma, karaláb, nem is tudom mind fölsorolni. Gyümölcsfánk itt nem volt, hanem, epörfának neveztük, - azt hiszem most is csak epörfa - azok nagyon gyönyörűen termettek és a termést a malacok fogyasztották, nem veszett kárba, nagyon szerették. A kút az olyan ásott volt. Még akkor abban az időben úgy építötték a kutat, hogy, rovásnak neveztük, lent mélyen 10 méternél inkább lejjebb vagy akörül, a faanyag jó vastag, és a formája négyszögletös, de fölfelé keskenyedő, és akkor ez téglával volt belülről befalazva. Ennek a rovásnak a tetejire jöttek görbe téglák, kúttéglák, ezt termelte vagyis gyártotta a téglagyár. Három téglagyárat ismertem, egyik a városi téglagyár, itt legközelebb a matkói útba, a Szappanos-gyár, a harmadik pedig a részvénytársaságnak volt a gyára. Ez feljött a földszínig, és úgy folytattuk tovább, - felső rovás - vagy pedig deszkábul csináltunk rá szintén rovást, még teteje is volt néki, esetleg az is védött valamit, jó deszka volt az. És akkor volt a kútágas, azon a kútgém körösztül, a kútgémnek egyik végén az ustorfa, másik végén pedig tuskója volt. Úgy volt a fa kitermelve, hogy a tuskója rajtamaradt, a gyökereket levagdostuk, és ha még kevés volt a tuskó, arra még vagy vasat, vagy terméskövet ráerősítöttünk. De inkább vasat, az ekének az agyrészeit eldobtuk, erre már nem volt szükség, lyukas volt, rá lehetett erősíteni. Félkézzel föl tudtuk húzni a nagy vödör vizeket. 10-12 literös volt. De még lefelé se volt nehéz. A vályút vésővel, kalapáccsal kibeleztük, kivájtuk. Ebbe öntöttük a vizet. Ki is lyukasztottuk az alsó végit, ebbe dugó volt, ki is mostuk gyakran, kimostuk tisztára és akkor ottan a szennyvíz kifolyt. A szennyvíznek volt egy gödör, abba fürödtek a sertések, nyáron ott fürdettük őket. Törökfáiban, a másik tanyán ottan 2 szobás lakás volt, 1 spájzzal, középütt a konyha, szabadkéményes, és akkor volt pallás is, cserepes is. ... Baromfíólak is voltak. Akik ott laktak, nevelhettek csirkét, fele tojást és fele csirkét nekünk adták, mint gazdának, mert hát mégiscsak kárt csinált az a baromfi, de aztán csináltunk árendát, hogy ne kölljön egyik a másikára gyanuskodni, és akkor adtak úgy 300 tojást évente, két részben, tavasszal és ősszel kaptuk a tojást, csirkét pedig csak ősszel kaptunk, körülbelül 70 darabot. Ők így tarthattak annyit, amennyit akartak, de nem volt olyan sok. És mind a két tanya ilyenformán volt. Csak sertést tartottak még. Kaptak tehenet is, amit fejhettek. De ősszel, már egészen Katalin után, kaptak heverő marhát is, nyolcat-tízet, amiknek ők viselték gondját, volt istálló, kétszer napjába etették meg itatták. És akkor ők kaptak erre valami honorációt, hogy teleltették. Mert nyáron aztán ezek kimentek Köncsögre legelni. Kertésznek mondtuk, aki ott kint volt mindig. Szántóföldek voltak ott is, egész közel a tanyáig fölszántva. Törökfáiban elsőbb is tisztabúzát, tavaszárpát, aztán kukuricát termeltünk, nagyon kevés burgonyát. És takarmányrépát, mert arra is nagy szükség volt. Ezek
