Bárth János szerk.: Cumania 19. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2003)
Bárth Dániel: Szokás és hatalom. Egyházi törekvés a szőlőőrzés bácskai rendszabályozására a XVIII. század közepén
90 BARTH DÁNIEL legényekkel. A szeremlei lányokhoz, akik a szekcsői hegyekben voltak, leginkább bátai legények jártak. 65 éves adatközlő szerint, mikor ő az urával összekerült, ő is volt szőlőpásztor. Szeptembertől voltak kint szüretben. A lányoknak volt odakint közös hálótanyája, ahol öten-hatan aludtak együtt a szőlögunyhóban, mert sokszor csak ideiglenes nádkunyhó volt a szalmán. Kiköltözéskor minden leány vitt magának lepedőt, párnát és takarót. Fel voltak cifrálkodva nagyon, és vasárnapra vittek magukkal ünneplőruhát is, mert a fiatalok bementek Bátára táncolni. Volt a lányokra felügyelő öregasszony is velük. A szőlőpásztorok nem fontak, nem kézimunkáztak, inkább csak mulatoztak. Főzték a keszöcét. Reggel első dolog volt a lehullott szilvát összeszedni és abból keszöcét főzni. Sokat összeverekedtek a szeremlei és bátai legények, mert a szőlőpásztorkodás után a bátaiak közülök akartak nősülni, de a szeremleiek nem engedték. Mindig víttak. 70 éves [férfi] adatközlő meséli, hogy 14 éves korában szóltak neki a szeremlei legények, hogy menjen velük a lányokhoz a hegyekbe. О ki is ment. Elnézte őket, hogy hogyan táncoltak, mulatoztak, mert tamburás és harmonikás is volt közöttük. Este 11 felé elálmosodik és lefeküdt a hálóhelyre. Reggel fölébred, hát nagy meleg testet érez maga körül. Megnézné micsoda, hát az egyik leány feküdt mellette. О nagyon elszégyellte magát és szeretett volna fölkelni s eltűnni. Próbált is fölkelni, akkor vett azonban észre, hogy hozzávarrták a párnát és lepedőt. így büntették meg a lányok, amiért elaludt. A barátai pedig, ill. a legények, hajnali 2 órakor már hazamentek. Többet azután nem is ment a lányokhoz, addig amíg legény nem lett." [...] Alanyok Járták egész nap a szőlőhegyet, csoportosan énekeltek, kereplővel riogattak madarakat és várták a legényeket, akik este mindig megjelentek. így tartott ez augusztus végétől egészen szüretig. Szüretkor nagy helyeken igen nagy mulatságot csaptak. Birkát vágtak, temérdek bort fogyasztottak, cigánybandát is hívtak, akinek zenéjére a vénasszonyoknak is táncolni kellett reggelig. A mulatozás után azután befejeződött a lányok szőlőpásztorkodása s bevonultak a faluba." Fel Edit a következőket tudta meg a szokás megszűnésével kapcsolatban: „10-12 éve van annak, hogy a lányok nem őrzik többé se a szilvát, se a szőlőt. Ekkor szűntek meg a hálótanyák. Azóta van az, hogy a szőlőhegy férfiak tanyája lett." " Egy másik adatközlő így foglalta össze ismereteit a kérdésről: „Púdernak mondták a szőlőpásztor lányokat. Úgy mondták, hogy »menjünk ki a szőlőbe púdernak«, 4-en 5-en a lányok. Együtt henteregtek a földön a szalmán. A legények meg mentek ki utánuk s mikor elálmosodtak, jöttek haza. A lányoknak otthonról vittek túrót, tejfelt, csípettet. Volt egy gyengeelméjű lány, akinek a legények azt mondták főzéskor, hogy amelyik csipet feljön a fazékban, azt dobálja ki. A lány így mindent ki is dobált s mikorra evésre került a sor, nem tudott mit az asztalra tenni. A lányok odakint ettek-ittak, táncoltak, főztek, meghívták a legényeket vacsorára. A gyümölcsőrzés és a keszőceíőzés tolnai sárközi párhuzamaira: ANDRÁSFALVY Bertalan 1973. 39.; ANDRÁSFALVY Bertalan 1975. 268-270.
