Bárth János szerk.: Cumania 19. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2003)

Bihar Mária–Lendvai Kepe Zoltán: A miskei Homo Ludens. Czár János életútja és játékrepertoárja

318 BIHAR MARIA nem mintha olyan vallásos lett volna az emberiség, de azér ' arra ügyeltek, hogy az emberek egymást ne szidják. Meg nagyon ügyeltek az emberek nemcsak a maguk gyerekére, hanem a máséra is. Volt, hogy szaladtam az utcán, aztán nem köszöntem egy embernek. Az szólt nekem, gyere csak ide fiam, aztán lehasított két akkorra pofont, hogy csillagok voltak Szóval rend volt, az időseknek mindig meg kellett adni a tiszteletet. " Czár János sorsa nagyon nehézre fordult 14 éves korában, mivel édesapja elhagyta a népes családot és ő lett a családfenntartó. Sorsának hányattatásairól így vall: „Kellett segítenünk a földművelésben, kapálásban, az állatokat ellátásában. Hét éves éppencsak elmúltam, mikor aztán kellett a határba járni, elég felelősség volt. Hat elemit tudtam így kijárni, utána megváltozott a rendszer és jártam kombájnos iskolába. Könnyűgépkezelői, nehézgépkezelői és villanyszerelői tanfolyamokat végeztem. Én kubikosként kezdtem meg az életemet 1947-ben Budapesten, a Ferihegyi reptérnél egy kis mozdony szerűséggel húzkodtam ki a csilléket. Onnan hazakerültem és a Kalocsai Gépállomásra mentem dolgozni. Onnan kerültem az Állami Gazdaságba, az Állami Gazdaság meg elküldött iskolára. Egy évet jártam erősáramú technikumba, de az utána abbamaradt. 1952 körül ismét felkerültem Pestre. Onnan visszajöttem a kombájnokhoz, ott kaptam egy vizes mellhártyagyulladást. Emiatt bekerültem Kalocsára a kórházba, ott két hétig csapoltak, akkor kezdtem újra tanulni. Utána idejöttem a téeszhez körzeti villanyszerelőnek, itt dolgoztam, míg le nem százalékoltak. " Czár János 1956-ban kötött házasságot a szintén nehézsorsú Rabata Eszterrel, így került Miskére, felesége szülőfalujába. Ibolya lányuk 1960-ban, Anikó pedig 1962-ben született. „Huszonhét éves koromig otthon dolgoztam, mint családfenntartó, aztán nősülhettem meg. Három hónap alatt vettem el a feleségem és azóta együtt vagyunk. Sokat köszönhetek neki, sok hülyeségemet elnézett. Mikor összekerültünk a feleségemmel, nem nagyon volt semmink, a feleségem is egy árva lány volt. Körülbelül akkora házunk volt, amit itt látsz elrekesztve, egy szoba volt és egy konyha, amikor ezt megvettük, akkor ez egy istálló volt, komolyan át kellett építenünk az egészet. " Miskén egy különös véletlen folytán megismerkedett Tóth Menyhérttel, a XX. század egyik legnagyobb magyar festőjével. Tóth Menyhértet atyai jóbarátjaként tiszteli, legfőbb mesterének tekinti. „De ahhoz, hogy én eddig eljutottam, kellett ám ahhoz, egy Tóth Menyhért. О is miskei volt. Mikor 1956-ban megismertem, emlékszem, akkor nősültem én ide Miskére. Együtt fürödtünk a Menyus bácsival a patakban, a miskei gyerekek meg elvitték a műlábát és felakasztották a fűzfára. О ott a parton ugrált, én kérdeztem: Mi a probléma, Uram ? Hát látja, ezek a huncut gyerekek elvitték a műlábamat. Aztán elkísértem haza, az volt az első olyan kimaradásom is otthonról, hogy ki is kap-