Bárth János szerk.: Cumania 19. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2003)

Tóth Edina: Konfirmáció Szentkirályon. Egy átmeneti rítus elemzése

KONFIRMÁCIÓ SZENTKIRÁLYON 285 az 1760-70-es évekből a Dunamelléki Egyházkerület irataiban már a konfirmáció gyakorlatára vonatkozó feljegyzésekkel találkozunk. 4. VAN GENNEP MODELLJÉNEK BEMUTATÁSA 1909-ben jelent meg Párizsban Arnold Van Gennep könyve Les rites de passage címmel. Klasszikus etnológiai anyagra, főleg a primitív népek avatási szertartásaira vonatkozóan dolgozott ki egy kategóriarendszert, mely bár a strukturalista gondolkozást megelőzően született, de a strukturalizmus felé mutató modell. A XX. század első felében nem vonult be a tudományos vérkeringésbe Van Gennep tézise. Ennek okát nem szabad csupán a csak francia nyelvű publikációban látnunk, hiszen az is meghatározó volt, hogy Van Gennep nem tudhatott maga mögött egy intézményes hátteret, mely jelentősen előremozdíthatta volna elmélete szakmai megismerését, méltatását, majd alkalmazását. 1960-ban újra megjelent a mű, immár angol nyelven.

15 Ezután fordult igazán a kutatók érdeklődése az átmeneti rítusok elmélete felé, Lauri Honko Van Gennep modelljét átdolgozva 1975-ben publikált egy tanulmányt, A rítusok osztályozása címmel.

16 Van Gennep modellje nemcsak az Európán kívüli népek avatási szertartásai elemzésének lehet az alapja, hanem az emberélet fordulóira vonatkozóan az európai szokásanyagban is nagyon jól fel lehet használni, legalábbis jelentés szempontjából a szokáselemeket lényeges blokkokba lehet sorolni. Jóllehet a mai magyar folkloristák ismerik ezt az elméletet, de ritkán alkalmazzák munkáikban. Az eddig magyar nyelven megjelent konfirmációról szóló vagy azt megemlítő néprajzi publikációkban nincs utalás erre az elméletre.

17 Kosa László három fő szakaszra osztja a konfirmációt (előkészítés, vizsga és befogadás), de ezzel a rítusnak csupán a három leghangsúlyosabb elemét emeli ki.

18 Van Gennep szerint a rítusoknak három fő fázisuk van: az elválasztó, eltávolító és a beépítő rítus. Az elválasztó rítus {rite de séparation) egy előbbi, elhagyandó állapotból kiemeli az egyént, térben és időben elválasztja eddigi közösségétől, korábbi szerepét elragadja tőle, énjét lerombolja. A beavatandó szimbolikusan meghal az előző állapot számára. Ez a periódus az új közösséghez való csatlakozásra készít fel. Mindeközben különféle próbákat kell az egyénnek kiállnia (például: testi sanyargatás, éhezés...) E szakasz társadalmi dinamikája így írható le: az ifjú kiemelődik a korcsoportból, mely által az egész közösség egyensúlya 14 V. ö.: ILLYÉS Endre 1936. 42-48. 15 GENNEP, Arnold Van : The Rites of Passage (1960, Chicago) 16 A tanulmány eredeti megjelenése: Lauri Honko: Die Klassifikation der Riten. In: Temenos Vol. IL (1975) 61-77. 1997-ben magyarul is napvilágot látott: HONKO, Lauri 1997. 31-44. 17 V. ö.: ÖTVÖS László 1985. 110-132.; SZACSVAY Éva 1998. 173-192. 18 V. ö.: KOSA László 1990. 472-473.