Bárth János szerk.: Cumania 19. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2003)

Fehér Zoltán: Felit szedem, nem mind. A szanki haramtszedés hidedelem elemzése

A SZANKI HARMATSZEDÉS HIEDELEM ELEMZÉSE 275 udvarba. Csak az ő saját udvarukba. Hogy mi lett utoljára? Csak egyszer, csak oszt a Ián, a meg akko' vót olyan léc, két lécdarabra állt, oszt akkó még csúnyábbnak kinézett, oszt ement a szomszédba. Oszt hogy mit csinát ott, vagy hogy vót, ezt má nem tudom. Pont úgy nézett ki, olyan hódvilágos idő vót, mint egy, hát minek lehet... valóságos igaz vót, mer' én ott szógáltam. Es ott kérem annyi vót a tejhaszon, meg túrú, hú..., pedig tehenjük csak kettő vót nekik. Azt mondták állítólag, hogy az asó-főső szomszédoktú ű elvette a tejhasznot, tejfölt. Hát hogy igaz vót-e? (Sz. F. Z.) 18. Hát ez igaz vót biztosan. Ott vót az a Mezeiné is. A is vödörszámra vitte a tejfölt, a másiknak meg alig vót a fazékkal, se bögrével. A is össze tudta szedni. En nem tudom, hogy a harmaton szedte-e, vagy hun szedte össze, de annak sok tejhaszna vót. Arra is rámondták a szomszédok, hogy e boszorkány, mer mindig annyi tejföle vót neki. Hát ezelőtt vótak olyanok. De most má nincsen. Nem tanította meg a gyerekit, oszt akkó, ugye, kimút. Hát mié nincsen? Hát mié? Mer' kimútak. Az öreg Pál Antalnak hittak, az is éccaka mindig oda vót. Nappal meg aludt, meg mit... éccaka meg... mer mellettünk laktak. Éccaka mindig a kutyák észrevették. Sokszor apám kinézett: No, - aszongya - megin - aszongya - odavót a srác - aszongya. Hát hogy miér vót oda? Csak ilyesmié. Ezelőtt vótak ilyenek, de most má nincsenek. (Sz. F. Z.) 19. A meg itt lakott egy öregasszony, itten a másik sarkon e. Hát a is olyan öregasszony vót má. En nem tudom, hogy hogy vót, vagy mint vót, vagy... ,de vót neki tehene. Mások mondták, akik úgy talákozíak vele hajnalba, vagy valamiko mentek ki munkára, oszt akkó a meg ment. Le vót terítkezve lepedővel. Oszt akkó húzta a lepedőt, hogy hát: Felit szedem, nem mind Felit szedem, nem mind. Kerűte a tehénjárásokat. Hát osztán megismerték csak. Tényleg oszt vót neki olyan kushadt tehenei, de annak mindig vót teje. Az délbe fejte, este fejte, reggel fejte. Az csak ment oda, osztán fejte. Oszt hogy mit tudott? (Sz. F. Z.) 20. Ez megtörtént. Az apám mondta. Mentek az asszonyok reggel korán a májusi harmatba. Mentek, a mezőn húzták a fehér lepedőt. Ment két asszony. Húzták a lepedőt a harmatban. Hát az apám meg a lovakat kipányvázta. Aztán ő is kiment. Hát elcsapta a lovakat, a kötőféket lette a fejükről. Osztán meglátta, hogy azok mit csinálnak. Húzták a lepedőt. Akkor ő meg húzta a kötőféket. A két kötőféket összefogta, osztán ő is húzta a harmatban. De azok mindig mondták magukba: Húzom, húzom. Az egyik azt mondta: Mind húzom. A másik meg csak azt hajtotta, hogy ő meg a felit húzza. Húzom, húzom. Osztán hát apám meg nem mondott semmit, csak annyit mondott, hogy: Húzom, húzom. Hát húzta, oszt akkor otthagyta. Oszt akkor a kötőfék csupa harmat lett. Ejnye, hát akkor a kötőfék hogy csupa harmat lett, akkor összeszedte, amint szokták. Összekötni mind a kettőt. Akkó felakasztotta a ház elejibe. Vót egy szög, fölakasztotta oda a kötőfékeket. Onnan aztán fölgyütt a nap. Az asszonyokat ő aztán nem látta, ő má akkó tudta, hogy hova