Bárth János szerk.: Cumania 19. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2003)

Bereznai Zsuzsanna: Nép elbeszélőkultúra Érsekcsanádon (XX. század)

NÉPI ELBESZÉLŐKULTÚRA ÉRSEKCSANÁDON 253 -De- azt mondja - még legalább két-három társ köllene. Erős, vén fák, sok a baj velük, négyes-ötös banda a legjobb. Oszt a Kovács Ádám meg a Sebők Jóska, a Sete Sebők is gyünnének. Mondok, én nem bánom. Jó komák, jó fogós, markos gyerökök, egyivásúak velünk, gyűjjenek. így osztón a Bárdos sógor kimönt a kaparásból, kifogott egy szép darabot az erdőbül, négyünkre, meg oszt a fejszéket, fürészöket, ásót, budákot röndbehoztuk, furkót megkarikáztattuk, istrángba kötöttük az egészet, az asszony egy tiszta zsákot telerakott élelömmel, a csutorát borral, a literöst pálinkával, oszt hetfén má sütétbe, úgy fölpakóva, mint a terhes szamár, nekimöntünk az erdőnek. - No, Isten éltessön, öcsém! - emelte fel poharát az. enyém felé, majd folytatta: - Csak arra vigyázz fiam, hogy az asszonynak ne higgy, amíg a kocsikerék nyomát át tuggya lépni! Rátöltött a pipára és utána nézett a bodor füstnek épen maradt, de már gyengülő jobb szemével. Hát szóval odaértünk a tötthelre. Az első nap el is mönt a tanyaépítéssel, úgyhogy csak másnap röggel kezdtünk igazán munkához. De má mingyá láttuk, hogy itt beletalálunk a keresetbe. Erős, szép szál, sima, igennyös, hosszú fák vótak, gyönyörű szálerdő, könnyen dut, könnyen repett, halattunk vele. Hazúrú ugyan messze vótunk, de a csávolyi pincékhö annál közelöbb, oszt bezon mink hama-hama fordútunk, ha kiüresöttek a csutorák. Erősét dógoztunk, köllött. Meg osztán löhetött is. Nem is lőtt vóna ott semmi baj, csak má a hét vége felé er ős sen övött a fene az asszonyaink után. Szombat előtt haza mönni, ha nem végzött, vagy meg nem betegödött az embör, röttentő szegy ön lőtt vóna, isz főtarizsnyát az asszony egész hétre élelömmel, hát osztán csak úgy emlögettük, hogy deiszén, érjünk csak haza!... Maj így, meg úgy... Ismét nézegette a pipafüstöt egy kis ideig: - Mer tudod fijam, mijúta én megházasottam, nem tőtöttem én egyetlen éccakát se másutt, csak az én Julisom mellett, hát persze, hogy furcsa vót elejinte. Azelőtt, ha jó vót a lóistálló ajtaja, oszt nem horta be a tél a havat, egész jól megvótam a szénéskötröcbe a lópokróc alatt, de miuta házas lőttem, ügön hozzákevélyödtem a libatollas dunyháho. Új házasok vótak amazok is, csak a Sebők vót még legény, a vén cemende annya miatt, akit ott se hagyhatott, meg röndös istenteremtésit oda se vihetött. Péntök este osztán mögen telehozi az Adány a csutorákat, mink meg addig befőztük a baboshúst, oszt emlögettük erőssen, hogy mi lössz hónap este... Eccő csak, májó kapatosak is vótunk, ahogy hentörögtünk ott a szómán, a tűz körű, elkezdi a Bárdos sógor a zúj nótát: Hát még ezután...