Bárth János szerk.: Cumania 19. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2003)

Bereznai Zsuzsanna: Nép elbeszélőkultúra Érsekcsanádon (XX. század)

248 BEREZNAI ZSUZSANNA Mikor ép 8-9 éves lehettem, lakodalom volt a mi szomszédunkba. Ott laktunk, ahol most az óvoda van. Molnár Jánosnál volt az én apám béres. A szomszédunkba volt a lakodalom. Ez a Dobbancs Zsófi szakácsnő volt. Azt mondta az én édesanyámnak: - Te Agnis, vigyázz erre a paprikásra, mer én emögyök. Közbe mint afféle gyerekek, elmentünk éjccaka a boltba cukoré. Mer akkor éjjel is nyitva volt a bolt, a Samu zsidó boltja. Az öregasszonyt láttam, mert láttam fehér pöndölbe, ezt a Dobbancs Zsófit, az ablak alatt benézett és azt mondta: -Sose legyen nálatok békesség! Mentünk vissza a lakodalmas házhoz, és minden gyerök bemöhetött a nagykapun, csak én nem. Mentem a kis ajtón, valamibe beleléptem. Két nap a székrufel se tudtam kelni, az én édesanyám gondolta magában, szitta: - Büdös boszorkány... De meg is mondta neki, és azt mondta Dobbancs Zsófi: - Vigyázz, vigyázz, meg a lányod kilenc évig meg nem gyógyul. Majd én gyógyítom meg, ha az idő lejárt Ezek után vittök engem Monostorra, valami tudósasszonyhoz. Az is azt mondta: - Az gyógyíthat meg, aki megrontott. Közbe javasoltak Mohácson valami Maró néni nevű tudós asszonyt, hogy menjünk el oda. Mer az sokon tud segíteni. El is mentünk, dehát mind hiába volt, mert az ideig nem gyógyultam meg, a lábam, amivel beleléptem, míg az illető nem gyógyította meg. Közbe meglátta, hogy milyen a lábam. Ott ültem otthon és sírdogáltam egy napon is. Es akkor átgyütt Dobbancs Zsófi, kérdezte: - Mi lelte a lábadat ? Közben [azt gondolta magában] tudom én, de ezt nem neköd csinátam, de én begyógyítom. 11 és 12 óra között átment az én édesanyám és azt mondta neki: - Adok kenőcsöt és megfog gyógyulni! Beragasztotta ő saját maga, 3 napon belül köröm is lett rajta, nem olyan rendes, se már látszott. Es azt mondta: - Köszönhetőd neköm, hogy begyógyultál. A boszorkány rontott is. О nem nekem csinálta, hanem a vőlegénynek meg a menyasszonynak. De én léptem bele, nekik nem lett semmi bajuk. (Elmondta: Fábián Miklósné Hurton Panna. Gyűjtötte: Diószegi Vilmos, 1962) Mohácsi szigetbe laktak. Megirigyelték, hogy nagyon sokat fejtek és megrontották a tehenüket. Vért fejtek. Akkor elmentek egy tudós asszony ho Monostorra, az azt mondta: - Forralják fel a tejet és öncsék bele vályúba, szurkálják vasvillával! És odament az illető.