Bárth János szerk.: Cumania 18. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2002)

História - Janó Ákos: Egészségügyi viszonyok a gyermekhalandóság Szankon a XIX. században

242 Mesélték, hogy Majsán egy asszonynak, akit az ura elhagyott, minden gyereke meghalt. Volt férje amikor meglátogatta, s megnézte a gyerekeket, megverte őket szemmel. A szemmel vert gyermek gyógyítására kilenc kanál vizet „mértek" visszakézből (bal kézzel) a gyerek feje fölött. Ezután szintén a gyerek feje fölött a vizet „visszamérték". Ha több lett a víz, megbizonyosodtak a rontásról. Ekkor ezzel a vízzel „megmosdatták" a gyereket, s az anyja ingének visszájával megtörölték. Ha az mosdatta meg a gyereket, aki megverte szemmel, biztos volt a gyógyulás. A mosdató a maga ingével törölte meg a beteg gyereket. Gyakori szokás volt, hogy a szemmel vert gyermeket olyan vízzel mosdatták meg, amibe előbb három szem parazsat tettek. Egy tányérba vagy tálba kilenc kanál vizet mértek, s közben arra a három személyre gondolhattak, akik a gyermeket megverhették. A három parázs ezeket személyesítette meg, s amelyik parázs a vízben leült (lemerült), az volt a gyermek megrontója, akit a parázs jelképezett. Mosdatás után a gyereket visszakézből megtörölték. Hatásos volt a gyógyítás, ha egy tányért a gyerek feje fölött tartva, abba három evőkanál vizet „mértek". Ezután ebből a vízből két ujj között a gyerek szájába csepegtettek, majd a vízzel a gyereket háromszor „keresztben" megmosdatták. Előbb az arcát, azután az egyik lábaujját és az egyik kezét, majd a másik lábaujját és a másik kezét. Ha a gyermek valóban meg volt verve, a víz a mosdatással nem fogyott, sőt szaporodott. Ha nem volt megverve, kevesebb lett a víz. Mosdatás után az asszony, aki a mosdatást végezte, az alsó inge visszájával a gyereket felülről lefelé egymás után háromszor végig törölte, majd a megmaradt vizet kanállal az alsó pipavasra (az ajtósarok vasára) öntötte. A mosdatás akkor volt leghatásosabb, ha az végezte, aki a gyereket megrontotta. A gyermeket születésük után a megkeresztelésig minden bajtól különös gondossággal védték. Ez alatt az anya nem léphetett ki az utcára. Mert a gyermeket „kicserélhették". A régi öregek tartották, hogy a meg nem keresztelt gyermeket a boszorkány ellopja vagy kicseréli. Ez ellen úgy védekeztek, hogy a pólyakötőt a pólyamadzaghoz kötötték, s az ajtó závárját lekötötték, a kulcslyukat betömték. Úgy hitték, hogy ha a gyermek keresztelés előtt meghal, addig bolyong a lelke, míg valaki „meg nem váltja". Az adatközlő lánykorában az ágy alól gyereksírást hallott. Szólt az anyjának, de az nem hallotta. Ekkor letérbetyelt (!) az ágy elé és a gyermeket megkeresztelte: „Az Atyának és Fiúnak, Szentlélek nevibe keresztellek, ha lány vagy, Mária, ha fiú vagy István!" Ezután keresztet vetett a hang felé és soha többé nem hallotta a gyereksírást. Megváltotta a gyerek lelkét. A gyerek rossz közérzetét, indokolatlannak látszó sírását gyakran okozta az ijedtség. A megijedt gyermek feje fölött hideg vízzel telt edénybe megolvasztott ólmot öntöttek. Az ólom a vízben megdermedt és annak az alakját vette fel, aki a