Bárth János szerk.: Cumania 17. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2001)

Wicker Erika–Kustár Rozália–Horváth Attila: Régészeti kutatások Bács-Kiskun megyében (1990–1995)

57 húzódik. A pinceboltozat készítését az ÉK-i téglapillérből előkerült 1779-es évszámú tégla keltezi. Az épület DNy-i fala mellett a sávalapozás DK-i oldalán négyzet alapú faltömb került elő, amely valószínűleg későbbi a pincefalnál, de korábbi a sávalapozásnál. A pince mellett, az épület É-i sarka alatt fekvő kisebb helyiség földdel és törmelékkel teljesen feltöltött volt. Ennek kihordása során ívesre faragott mészkő elemekkel bélelt kút került elő, melynek betöltéséből nagymennyiségű XVII. századi kerámiát és kevés állatcsontot emeltünk ki. Ugyanebben a helyiségben egy kb. 40 cm vastag kelta kultúrréteget bolygattak meg, és csőfektetéskor három gödröt vágtak át. A nagy pincehelyiségben a ház (?) letapasztott padlóját, egy cölöplyukat és famaradványokat figyeltünk meg. A kultúrréteg - amely nagy területen folytatódott a mai épületen kívül, annak udvarán is, - gazdag korongolt és kézzel formált kerámiaanyagot tartalmazott. A lelőhely valószínűleg annak a telepnek a folytatása, amelynek néhány objektumát a szomszéd telken tárta fel Biczó Piroska (Kalocsa-Nagy szeminárium). RégFüz Ser.l. No. 44. 1992. 80. Biczó Piroska - Kulcsár Valéria - V. Székely György (1990) Irodalom: V. Székely György: Egy kalocsai újkori kút és leletei. Adatok a Huber-féle kanonokház történetéhez. In: Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1997. Szerk.: Romsics Imre - Wicker Erika. Kalocsa, 1998. 21-26. Kalocsa - Tomori út 1. D. Szabó Kálmán hagyatékából Árpád- és középkori edénytöredékek kerültek a kalocsai múzeumba. VKM RGy lt.sz.: 97.395.1-3. D. Szabó Kálmán (1995) Kalocsa - Új-Drágszél puszta, Szenthát A Kalocsa - Kiskőrösi út ún. Fekete hídjától a Tira-puszta felé induló földút D-i oldalán, a hídtól kb. 1 km-re Ny-ra, a Holt-Vajas partján, környezetéből kiemelkedő kb. 100 m átmérőjű dombon szarmata és középkori edénytöredékek. A környékről, pontosabban nem meghatározható helyről származnak a Drágszél - Új Drágszél néven nyilvántartott neolit és népvándorlás kori(?) kerámiatöredékek. VKM RGy lt.sz.: 91.27.1-6.; 97.359.1-6. D. Szabó Kálmán (1991, 1994) Kalocsa - Vörösszállás, Östelek Kalocsától kb. 3 km-re ÉK-re, Vörösszállás házaitól K-re húzódó elnyúló 30 x 70 m nagyságú háton rézkori, kelta és középkori kerámiatöredékeket gyűjtöttünk. VKM RGy lt.sz.: 97.433.1-14. D. Szabó Kálmán (1989, 1990) Kalocsa - Vörösszállás? Pontosabban nem meghatározható helyről, talán Vörösszállás környékéről bronzkori és középkori cserepek kerültek beleltározásra. VKM RGy ltsz.: 97.441.1-18. D. Szabó Kálmán (1994)

Next

/
Thumbnails
Contents