Bárth János szerk.: Cumania 17. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2001)

Bereznai Zsuzsanna: A disznóvágás szokásai a dél-alföldi sváboknál

216 A böllérség a legtöbb esetben apáról fiúra száll a családban, azaz minden generáción belül akad egy-egy férfi, aki ezt kitanulja, s évtizedeken át végzi a munkát. Nemesnádudvaron szinte nem is fordult elő olyan eset, hogy ne lett volna böllér a családon belül. Fizetségül kóstolót kapott, de a böllérség egyben kölcsönös szívesség is volt, s elvárták a viszonzást. A rokonságon, a szomszédságon belül a böllérkedés majdnem olyan kötelező volt. A nagybátyám tudta, hogy kihez kell elmenni a disznót levágni. Ezt kölcsönös volt, vissza kellett segyíteni valamivel. О úgy érezte, hogy a rokonsághoz tartozik, és őneki ezt el kell végezni - emlékezik egy hartai gazda. A disznóvágás általában virradatkor kezdődött - minél előbb igyekeztek elkezdeni a munkát. Először a vizet tették fel melegedni, s amikor az már forrni kezdett, akkor leszúrták a disznót. A szúrás előtt a disznó kihúzása az ólból sem volt könnyű feladat. Hajóson 7 óra körül kezdték el a disznóölést. Ha nagyon vad volt a disznó, akkor az emberek nem mertek pusztakézzel bemenni az ólba. A XX. század első felében egy karóra erősített vaskapocs (Haka, Sauahaka) segítségével húzták ki a jószágot az ólból, a lábánál fogva. A madzagot meg köllött húzni, és akkor az befogta a lábát. Akkorát sikított a disznó, mert nyomta a lábát neki. Újabban meg vannak ezek a drótok, azt ráakasztják az orrára, és úgy húzzák ki. Ez most majdnem minden háznál van. Minálunk ez úgy van, hogy a Laci bemén az ólba, megköti az orrát neki, megfogja az orrát, és akkor ketten már előre tudják húzni. És hátul segít a farkánál. Es akkor odaviszi az ember, ahol le akarja szúrni. Régen, amikor szúrtak, akkor le kellett fogni a disznót. Három ember kellett a lefogáshoz: az egyik elől volt, mert a lábát oda köllött tenni neki, úgy hogy a kést be tudja helyezni. Mert úgy köllött helyezni áztat, hogy a kés az öresmellbe (Bruscht) menjen. Mert ha az öresmellbe ment, akkor kinyomta a vért. Ha nem találta el, valami csontot vagy mást talált el, akkor is elvérzik, csak akkor nagyon soká tart emlékezik egy hajósi gazda. Nemesnádudvaron a XX. század első felében még rőzsét használtak a víz forralásához. Ma legtöbb helyen gázpalackkal dolgoznak. De akad ma is olyan gazdasszony, aki rőzsével forralja fel a kopasztóvizet, mert így a víz nem hevül túl, mint a gázzal való forralás esetén. Metszéskor kévébe köti a szőlővesszőket, a fák ágait - és elteszi a disznóvágás idejére. Nemesnádudvaron is orrfogó (Schlup) segítségével húzták ki a disznót az ólból, mely egy acéldrótból készült hurok. Amikor bement az ember az ólba, akkor szembe fordultak az állattal, a drótot beletették a szájába, és akkor a disznó megfutott, és abban a pillanatban a fölső pofája beleakadt a hurokba, és akkor már tudták fogni. Amikor ez már a disznóban benne van, akkor az általában hátrál. No, most ekkor kellett az erő! Az emberek a farkánál fogva segítettek a disznót kitolni