Bárth János szerk.: Cumania 17. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2001)
Solymos Ede: Dunai malmok
152 „Kivetted a vámot. -Igen. -Látta a paraszt? -Nem. -Akkor vedd ki még egyszer, hadd lássa ő is. " Barna lisztek voltak, korpa is volt, pilangós nagyszömü korpa, amit az asszonyok élesztő korpának mondtak. A köves malomban nem volt még páternoszter, az inas hordta föl az őrletni valót. A malom szerkezetét a készség, a nagy vízi kerék hajtotta. A tengely a két hajó közt feküdt, a víz ereje forgatta a deszkákat. Ha gyenge volt a víz, bikákat, pót deszkákat erősítettek fel. A víz erejét afinakkal mérték. Ez egy egyfülű faedény volt, ezzel mérték ki a vámot is. Rugós mérlegre akasztották, s a vízbe merítették, s a mérleg mutatta, hány kiló erejével nyomja. Három-négy kilós vízzel már lehetett őrölni. Ha le akartak állni, víztöröt - deszkákat - engedtek a készség elé, aztán a tengelyre fekvő rúddal fékezték le. A tengely házban levő végén volt a nagykerék, ez hajtotta a szerkezetet. A molnárnak a hajó és a malom javításához is értenie kellett. Gyakori hiba volt, hogy a hajtókerekek fa fogai eltörtek, ilyenkor gyorsan kellett a hibát kijavítani. A remek feladatok között is szerepel a kiskerék vagy a korong elkészítése. A fogmérték, a minta, mindig kéznél volt, a koszorú gerendán. Ha lazult, valamivel kitömték, hogy középütt álljon. Lépözet a két fog közötti távolság. A nagykeréknek száznegyvennégy foga volt, ez hajtotta a tizennyolc fogas korongot, ennek a tengelyén volt a kiskerék százhúsz foggal, ez hajtotta a tizenhat fogas korongot. Az uszódi malmon a főtengely az alsó hajótestben volt. Ebben az időben már minden golyóscsapágyon járt. A paksi malom nagykereke kilencvenhat fogas, korongja tizenhat, a kiskerék nyolcvan, ennek korongja nyolc fogú, a kerekek fából vannak, oldalt fogasak, míg a korongok már vasból készültek. A házhajó végén volt afarazat, ahová ajtó vezetett, ennek vízfelőli oldalán volt az árnyékszék. A farazatról fenékhorgot eresztettek, s ide kötötték ki a ladikot, dereglyét is. A farazaton állva figyelte a molnár, merre száll a pipa füstje, s erről következtetett a várható időjárásra. Főztek is itt, de a házhajóban is volt egy láda agyaggal, amin tüzelni lehetett. Ha köd volt, a lisztkefével verték a malom oldalát, hogy a társuk ladikkal odataláljon, vagy kiabáltak, ilyenkor a hang után tájékozódtak. Régen volt pléh duda is, olyan, mint a kanászoknak. Az őrlés a hengeres malomban többszörös felöntéssel, kívülálló számára bonyolult müvelet volt. A malom mellé állt dereglyéből görbe kapoccsal emelték be a zsákokat, és a sarokba rakták. Őrléskor került a mázsára, mely hátul a jobb sarokban, padlószintre süllyesztve állt. Egyszerre tíz-tizenöt mázsát öntöttek fel a középtájon lévő kisgarat ra, - ez a malter - amit a felvonó vitt a rögszájberbe, egy rostába, ami a rögöket kiválasztotta. Onnét került át a triőrbe vagy konkolyozóba, ami a rögszájber alatt volt, egy likacsos lemez, ami kiválasztotta a konkolyt, s a
