Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)

Tanulmányok - Ács Judit: Ártéri gazdálkodás az ordasi szigeten a XIX–XX. században

182 s átadták a kisbírónak. A dereglyét őrizetlenül hagyták a parton, hiszen a közösség számára létfontosságú vízijárművet nem lopta el senki. A sziget nagyobb része a falutól északabbra, fentebb helyezkedik el, így a faluból a víz sodrása miatt, szerencsés esetben a Szigetfarkánál lehet kikötni. A szigetből pedig egészen a Szigetorra alatt kell elindulni ahhoz, hogy a víz ne vigye Ordasnál lejjebb a csónakot vagy a dereglyét. így valamelyik parton mindig szükséges volt a vontatás. Az ordasi parton a vontató út

31 а délebbre fekvő ZádorPuszta és a falu ún. Alsó-Rakodója között húzódott, így ha ettől feljebb kellett vinni a dereglyét, akkor csáklyával és evezőkkel kellett feljebbtámogatni. Túl a szigetben viszont közvetlen a part mentén húzódott egy vontatóút, így itt kevésbé volt nehéz a dereglye vontatása. A vontatóutak gondozását állami intézkedések, törvények, jogszabályok írták elő a parti birtokosoknak, később ezt a feladatot a Vízügyi Hivatal látta el. Ennek ellenére önszántukból is rendben tartották a használók, maguk is kivágták az útjukba akadó bokrokat, sövényeket. A hajó és egyéb vízijárművek magyarországi vontatásáról több részletes és rendszerező néprajzi írás született. Grófik Imre írásaiban a vontató egység és a vontatott egység rendszerében tárgyalja a kérdést.

32 Juhász Antal a tiszai hajóvontatókat,

33 míg Katona Imre az emberhámok főbb típusait írta le.

34 Ordason Gráfík Imre húzókötél-elv szerinti rendszerezését alapul véve, egyágú húzókötéllel vontattak.

35 A dereglye farához volt kötve az 50-60 m hosszú kenderkötél, amit csáklya segítségével az őrfára tettek, innen ment a vontató egységre, emberre vagy állatra. Mivel 2-3-4 ember vontatott, a húzókötél több ágra bomlott, végén egyszerű hurokkal. Ezt hívták nyaksi-пак. A hurok a mellkasán feküdt a vontatónak. Mivel a szigetben nem tartottak állatot, így itt kivétel nélkül mindig emberek húzták felfelé a dereglyét. Állattal csak a falu felőli oldalon vontattak. A húzókötél ilyenkor is egyágú volt, a lóra pedig a vetéskor, vagy kocsihúzáskor használt szerszám került. A kisafában volt egy kampó, s abba akasztották a vontatókötelet. Ordason is, mint máshol az országban a lovat a víztől távolító, vagy közelítő szavakkal irányították a dereglyéből.

36 Az egykori dereglyés Farkas Benő lova a Dunára szóval közeledett, tüled (el tőled) szóra távolodott a víztől. A ló annyira belejött a vontatásba, hogy éjszaka, ha senki nem látott semmit, akkor is végig tudott menni egyedül a fás, bokros úton, sőt maga ment le Zádorba és várta a túloldalról átkelő dereglyét. Akármivel is vontattak, egyvalakinek a vontatókötelet át kellett emelnie a part menti bokrokon. Mivel, ha elakadt a dereglye, a part felé 31

Vontató útnak a folyók vontatásra alkalmas partján végighúzódó fáktól, bokroktól megtisztított, változó szélességű sávot nevezzük. GRÁFIK Imre 1973. 490. 32 GRÁFIK Imre 1973. 484. 33 JUHÁSZ Antal 1966. 24. 34 KATONA Imre 1961. 381-388. 35 GRÁFIK Imre 1973,495.; 1971. 94. és 96-97. 36 GRÁFIK Imre 1973. 504.