Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)
Tanulmányok - Janó Ákos: Szőlő- és gyümölcstermesztés a szanki homokon
81 ezzel nem sokat törődtek. Kénnel még a piros szőlőből készült mustot is meg tudták fehéríteni. A kereskedő a kövidinkát nem vette át fehér bor gyanánt, ha a darálás után nem préselték azonnal, s színt kapott. Az ilyet is kénezéssel fehérítették. A saját használatra készített bort azonban nem kénezték, hajói kezelték a hordót, szüret előtt is csak kis mennyiséget égettek el benne. A különböző fajtájú piros szőlők mustját együvé szűrték, ezektől csak az otellót különítették el, mert azt túl erősnek, vadnak tartották, s az megérződött a borban. Az otelló borát nyárig hagyták érni, mire az olyan sűrű lett, mint a vér. Ha éppen vörös borra volt kereslet, vagy saját használatra ilyet kívántak készíteni, a fehér bort utólag is színezni, festeni tudták, minden 10 liter borhoz 1 liter festőanyagot adtak, ami lehetett otelló, izabella vagy más piros szőlő bora. Erre a célra külön is termesztettek néhány tőke festő szőlőt. A kereskedő nem tudta megállapítani, hogy a bor utólag festett, mert a színező bor is jó minőségű volt. 269 A hordókat a kádár, korábbi nevén pintér készítette. Legalkalmasabbnak tartották a hordókészítéshez a tölgyfát, de készítettek eperfából és akácfából is. 270 Sokan úgy tartották, hogy legalkalmasabb az agácfa hordó, mert annak legkevesebb a vesztesége. A hordó mindig párologtatja a bort, ha egy hordót színig feltöltöttek, egy hét múlva már ujjnyi híja volt. A tölgyfa hordó viszont jobban megőrzi a bor illatát, aromáját. Amikor elkészült, s még mielőtt bort töltöttek volna bele, máris kellemes borillat csapódott ki belőle. Az eperfa ritkább rostú, hordója legtöbb bort ereszt. Készítettek hordót mogyorófából is, keskeny, 3-4 ujjnyi dongákkal. A dongákat vas abroncsok tartották össze, vessző abroncsot csak festékes és kékköves hordókon alkalmaztak. Szánkon a nagyobb hordók 10-15 hl-esek, ritkán 20 hl-esek voltak, Soltvadkerten azonban 200-300 hektósokat is ismertek. A hordókon díszítést, faragást nem alkalmaztak, legfeljebb a dongák végét festették kékre vagy pirosra. Egyik gazdának, Pál Ferencnek szokása volt, hogy minden szerszámára, még a mesgyekaróra is ráégette a névjelét, s a hordóira is rásüttette a monogramját. Ha meg akarták tudni a hordók űrtartalmát, teletöltötték vízzel és mázsán mérték a súlyát. Ahány kg volt a tele és üres hordók közti különbség, annyi literesnek fogadták el a hordót. Kádárok és fináncok a hitelesítésre méretes vas pálcát, kádármérőt használtak. Ezzel nagyobb hordók űrtartalmát is pontosan mérni tudták. A bort korábban, még a századforduló idején, nem hektoliterben, hanem akóban mérték. 1 akó 50 l-nek felelt meg. Kisebb mértékegység volt a mérő, ami az emlékezet szerint 20 1, az icce pedig 1 I-nél kevesebb volt. Kiskunmajsán próbálkoztak a bornak bodzával való festésével, de ez nem lett általános. (BODOR Géza 1984/b. 56.) BÖRCSÖK Vince 1975. 198-200.
