Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)

Tanulmányok - Janó Ákos: Szőlő- és gyümölcstermesztés a szanki homokon

70 át a kármentőbe, amit abból kisebb edényekkel, 3-4 literes zománcos fazékkal mertek ki, s léhókán, tőtikén (bortölcséren) át a hordóba szűrtek. A taposókád általában 1,5 hektós volt. Aljára keresztfákra szegezett deszka bélést tettek, hogy kíméljék vele a kád fenekét, meg biztosítsák a must jobb lefolyását. Akadtak szegényebb gazdák, akiknek taposókádjuk nem volt. Ezek a szőlőt a végére fordított hordón gázolták ki. A must a csapnyíláson közvetlenül a hordóba folyt. Ha borzsákjuk sem volt, gabonás zsákot használtak. A faluban sok régi hordót ismertek, amelyeknek a vége a szőlőtaposással lapult be. A taposást általában napszámos, ritkábban a gazda fia végezte. Nehéz munka volt, mert egész nap mezítláb táncolni kellett a zsákon, s emelgetni, forgatni a kitaposandó szőlőt. Szüreten ő kapta a legnagyobb bért. A taposóhely a szőlőföld végén, a gunyhó környékén volt. Amikor a hordót, ami lehetett 3 hektós is, teleszűrték musttal, a kocsi hátulját beásták a földbe, úgy gördítették fel rá a hordót. A kocsit ezután emelőfákkal emelték ki a gödörből. Korcsolya, amin újabban a hordót fel szokták gördíteni a kocsira, sokáig nem volt. A gazdák kezdetben készületlenek voltak még a szürethez, hosszú időbe telt, míg a szükséges felszerelésekkel elláthatták magukat. Amikor a tanyában vagy a falubeli háznál dolgozták fel a szőlőt, már nem tapostak, hanem préseléssel nyerték a szőlőből a mustot. A taposott bort a kereskedő jobban szerette, mert a láb az egres (éretlen) szemeket nem nyomta szét, az nem rontotta a must minőségét, s a taposott bor fokosabb lett. A szőlő feldolgozásában a legnagyobb változást a prések, sutuk elterjedése hozta. A múlt század utolsó harmadáig a Duna-Tisza közén borsajtót ritkán használtak. Kecskeméten ezután is csak a városi házzal rendelkező, nagyobb gazdáknak volt sutuja. Századunk elején már a tanyás parasztok is egyre többen vásároltak lábon álló, hengeres alakú, fa- vagy vas középorsós préseket, de ezek a taposást még a két világháború között sem tudták teljesen kiszorítani.

234 A századforduló után legfeljebb 3-4 prés volt még egy-egy faluban.

235 A préseléssel némileg megváltozott a szőlő feldolgozásának folyamata. A prés nem tudta úgy összetörni a szemeket, mint amikor lábbal, sarokkal taposták, azok a présben megszorultak, egészben maradtak és nem adtak levet. Ezért a fürtöket, szemeket a préselés előtt összetörték, megcsomiszolták. Erre s csumiszolót, bunkószerű fa eszközt használták. A must egy része így préselés nélkül folyt ki a szőlőből, s azt a vesszőből font szűrőkosárral szűrték le. A szűrőkosarat belenyomták a csömögébe (az összetört szőlőbe) és fa- vagy cserépedénnyel merték ki a színlét a kádból és töltötték a hordóba. Amikor így már FÜR Lajos 1983. 175-178. TÁLASI István 1977. 217. Kecskeméten elterjedtek a kis fakerekeken mozgó sajtók, amelyeket kocsi után kötve vittek ki a szőlőbe. (FEYÉR Piroska 1981. 351.) Kecelen az 1910-20-as években szinte teljesen hiányoztak a talpas, középorsós sajtók, keréken húzható fasatuk is kis számban voltak, gyári prések pedig csak a legnagyobb gazdáknál akadtak. (ÉGETŐ Melinda 1984. 600-602.)