Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)
Tanulmányok - Janó Ákos: Szőlő- és gyümölcstermesztés a szanki homokon
51 földosztásokkal, tagosításokkal a művelés alatt álló területek a jószágtartás rovására megszaporodtak, azonnal érezhetővé vált a trágyahiány. Fokozta ezt, hogy a trágya egy részét tüzelésre használták fel. Ami trágya azonban a tüzelés után megmaradt, azt elsősorban a szőlő kapta. A vidéken általában 5-7 évenként trágyázták a szőlőt. 179 Az istállótrágya mennyisége és minősége az állattartás mértékétől függött, ami a trágyahiányt állandósította, s a homoki szőlők fejlődését hátráltatta. 180 Statisztikai felmérés szerint Szánkon 1935-ben a 618 kat. hold szőlőterületből 22 holdat trágyáztak, a szőlőföldek 3,2 %-át. Ez az egész Duna-Tisza közén a trágyázásban a legrosszabb arány. 181 A helyi tapasztalatok szerint az új ültetésű szőlőt 4 évre trágyázni kellett, azután a föld minden harmadik évben megkívánta a trágyát, de ezt kevesen adták meg a szőlőnek. Akadt, aki 20 évig sem trágyázott. A szőlő trágyázására ritkábban takarás előtt, gyakrabban takarás után került sor. Utóbbi történhetett ősszel, télen vagy tavasszal, nyitás előtt. Legjobbnak tartották az őszi trágyázást, mert a téli csapadék belemosta a trágyát a földbe. Eleinte akol-, majd istállótrágyát használtak, legjobbnak tartották a dudvás, szalmás disznó- és tehéntrágyát. A lótrágyát kevésbé szerették, mert az túlságosan erős, égetős. A trágyában azonban nem nagyon válogattak, mert a jószágtartás hanyatlásával a trágya egyre kevesebb volt, s szükségből dudvával, törekkel, szárizikkel és őszi levélkaparékkal is trágyáztak. Bár lassan bomlott, de a törkölyt és a 3 évnél idősebb, korhadó venyigét is beleszórták a sorok között a takarás során keletkezett árokba, vagy szalmát szórtak a földre. A trágyázást többféleképpen végezték. Kocsival hordták ki a földre és a szőlő végén kupacokba rakták. Amikor ráértek teríteni, innen talicskázták a sorok közé, a szalmát pedig villával hordták szét. A trágyázás egyszerűbb módja volt, hogy az ősszel szétszórt trágyát télére szabadon hagyták, annak egy részét a téli csapadék a földbe mosta, a többire pedig tavasszal rányitottak, s az így került a talajba. Ez a trágyázási mód is megfelelő volt, de az inkább felszíni talajjavítás után a következő esztendőben nagy volt a gazlás. Nagyobb munkával járt és hosszabb időre szólt a sorok között kiásott árokba való trágya elrakás. Takarás után a sorok között kapával, majd mélyebben ásóval 30-45 cm mélységű árkot ástak, beleszórták a trágyát és a következő sor árkának földjével betemették az árkot. Ha ősszel és télen a vizes utak miatt elmaradt a trágyázás, megvárták, míg az utak felszáradtak, de a munkát lehetőleg még a nyitás előtt elvégezték. Trágyahordás idején ezért inkább más munkákat halasztottak. A szőlővel való foglalkozás egész esztendőre kiterjedő, folyamatos munkát kívánt a gazdától. A műveletek száma egész évben meghaladta a 30-at. Egy-egy 9 FÜR Lajos 1983. 166. 0 FÜR Lajos 1983. 160-162. 1 FÜR Lajos 1983. 166.; Magyar Statisztikai Közlemények, Új sor, 1938. 105. köt. 14, 340-384.
