Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)
Tanulmányok - Janó Ákos: Szőlő- és gyümölcstermesztés a szanki homokon
50 TALAJMŰVELÉS, NÖVÉNYÁPOLÁS A homoki intenzív szőlőművelésnek egyik legfontosabb feltétele a megfelelő talajerő biztosítása. Szakíróink erre a századfordulótól kezdve mind gyakrabban hívták fel a termelők figyelmét. Ekkor már általános tapasztalat volt, hogy a homoki szőlők igen jelentékeny része, elsősorban a kisgazdáké, gyenge állapotban van, keveset terem. Az ültetés után a 4-6-ik évben van termés bőven, de azután visszaesik, aminek oka, hogy elfogyott a táplálék, a gazda pedig azt nem pótolja. „A homoki szőlők igazi alapja a trágyakérdés körül forog. Homokon haszonnal szőlőt fenntartani trágya nélkül nem lehet. " 175 A későbbi vizsgálatok megállapították, hogy a „homoktalajoknak kedvezőtlen a tápanyag-gazdálkodásuk, mert a tápanyagok legnagyobb része a csapadékkal a talajvízbe mosódik le. Nincs elegendő szerves anyag, mely a tápanyagokat vízben oldhatatlan formában tartalékolná. " 7 A század elején a szakírók gyakorlati tanácsokkal látták el a gazdákat. Megállapították, hogy a szőlő számára legjobb az istállótrágya és ezen belül is meghatározták az egyes trágyafajták jellemzőit. Eszerint a ló- és juhtrágya hatása erősebb a szőlőre, de rövid ideig tartó. A szarvasmarha trágya több vizet és kevesebb nitrogént tartalmaz. A sertéstrágya hatása attól függ, mivel tartották a sertést. A moslékon tartott sertés trágyája gyengébb, a szemesterményen tartotté heves és erőteljes. 177 A trágyázás szükségessége, a nagy igyekezet ellenére is, nehezen ment át a köztudatba. A hagyományos szőlőművelés gyakorlatához nem tartozott hozzá a trágyázás. A filoxera előtti szőlőt általában nem trágyázták. Az a maradi szemlélet uralkodott, hogy trágyázott talajban nem teremhet jó bor. 178 Amikor a gazdák belátták a trágyázás szükségességét és azt már nemcsak a szőlőben, hanem más mezőgazdasági kultúrákban is alkalmazni kezdték. A CSERHÁTI Sándor 1907. 750. HALÁSZY Lajos 1907/a. 5. ZENTAY Tibor - GEREI László - BALOGH János 1985. 132. RÁCZ Sándor 1901.59-60. FÜR Lajos 1983. 162. Solton úgy tartották, a szőlő megtrágyázza magát, a trágyázás nem használ. - „Akár a kutyával, akár a szőlővel (tégy jót)/" - mondták a gazdák. (ÉGETŐ Melinda 1975. 457.) Sokak vélekedése szerint a trágya éget, ezért legfeljebb csak törekes, rothadt szalmát szórtak el a bakhátakon, s földet húztak rá. Ennek is elsősorban az volt a célja, hogy a futóhomokba telepített szőlőt megvédjék a szél pusztításától, meggátolják, hogy a szél betemesse a rügyeket. A sorok között elhintett szalmát bekapálták vagy lóval a homokba gázoltatták. A trágyázás csak az első világháború után vált gyakorlattá. Szokás volt, hogy a telepítendő vesszőt trágyalébe mártották, vagy ezzel öntözték meg a leszúrt vesszőket. (ÉGETŐ Melinda 1970.526.) A századforduló idejéig Kecelen sem volt szokás a szőlő trágyázása, azután is jó ideig csak szármázták a homoki szőlőket. Igen alkalmasnak tartották később a talaj termőképességének fokozására az éretlen szalmás trágyát. Új telepítésű szőlőkben 8-10 év múlva mutatkozott a talajerő hiány. Ekkor is csak dudvázással és takarás után a borozdákba kihordott kukoricaszár földbe juttatásával javították a szőlőt. A 4-5 évenkénti trágyázás csak az 1930-as évektől, akkor is a módosabb gazdáknál vált szokássá. Még későbbi az ültetésnél alkalmazott fejtrágyázás, ami az 1940-es években kezdett elterjedni. (ÉGETŐ Melinda 1984. 587.)
