Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)

Tanulmányok - Janó Ákos: Szőlő- és gyümölcstermesztés a szanki homokon

40 Adatközlőink mintegy 50 fajta szőlőt ismertek. Legjobban kedvelték az ezerjó, furmint, vertelini, rizling és kadar borát, mert erősebbek, mint pl. a sárfehér. Magasabb talajon, kedvező időjárás esetén a sárfehér mustja is elérte a 20 fokot. Utóbbit inkább szőlője miatt kedvelték, csemegeként értékesítették. Úgy vélekedtek, hogy mindegyik szőlőfajtának van hibája is, meg jó tulajdonsága is. A vertelininek kicsit vastag ugyan a bőre, de jó az íze. A baja az, hogy a peronoszpóra nagyon bántja. Ha valaki meg akarta tudni, hogy nem peronoszos-e a szőlője, először ezt, mg a saszlát nézte, mivel ezek a legkényesebbek. A kadarnak a telepítése a legnehezebb. 10-15 fajtája van, ezekből a nemes kadart tartották legjobbnak. Delavári szőlője majd mindenkinek volt, mert ez az ültetés után nagyon fogékony, könnyű telepíteni. Ha az előkészítetlen talajba ledugták, két év múlva már termett. Lehetőleg külön darabban telepítették, de más fajták között is előfordult, mert a kipusztult tőkét könnyű volt pótolni. Első, legkorábban érő csemegeszőlő a medlér. Fehér, ritka fürtű. Június végén ért. Gyakran előfordult azonban, hogy nem termett. Érésben utána következett a delaváré, majd a kadarka, végül október végén a kövidinka. A rizlingnek erős bora van, de kényes, nehéz a kezelése. Szintén kényesnek tartották a furmintot, ami nem minden földet szeret. A hagyományos fehér borok mellett (rizling, kövidinka, ezerjó, sárfehér) kadarból is készítettek fehér bort úgy, hogy a szőlő héját nem préselték. Daráláskor a levét különvették, s már vihették is a kereskedőhöz fehér must gyanánt. Préselés után már megmutatkozott piros, rózsaszín színe. Olaszrizlingből is nyertek piros bort, ha együtt szűrték a kadarral, burgundival és az otellóval. Szokás volt egy szőlőben több fajtát telepíteni. Eleinte nem tudták, melyik válik be jobban. Gyakran egy-egy pasztában is különböző fajta szőlőt ültettek, hogy a jobban termőket közvetlenül a szomszéd tőkéről szaporíthassák. Ha a bor fajtajellegének ' megtartására törekedtek, a különböző szőlőket pasztánként telepítették. A homoki szőlőkben a XIX. század végéig prés- vagy borházak nem voltak. A hatóságok rendelkezései szerint a szőlőkben senki nem lakhatott, így lakóépületre sem volt ott szükség. Szánkon sem voltak a Szőlősoron présházak, mivel a szőlőket a tanyákhoz közel telepítették. A falutól távolabbi szőlőkbe is korábban csak gunyhókat építettek, hogy munka közben az eső elől ott meghúzódjanak. A nagyobb gunyhóknak ott vályog fala volt, ahol már a szerszámok is elfértek. Ezeket a primitív, de nagyobb építményeket lakhangyinak nevezték, mivel szükségből lakni is lehetett bennük. Az ilyen épület átmenetet képezhetett a gunyhó és a századforduló után megjelent présházak között. Présházak azonban később is csak nagyobb szőlőbirtokokon és az úgynevezett úri szőlőkben épültek. Ezeket ritkábban a szőlőterület közepére, gyakrabban az út mellé építették, hogy azt kocsival könnyen megközelíthessék. A présház egy helyiségből állt, amiben elfért a prés, a daráló, a