Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)

Tanulmányok - Janó Ákos: Szőlő- és gyümölcstermesztés a szanki homokon

41 kádak, a hordók, valamint egyéb szerszámok. Ezeket télére is a szőlőben hagyták. A présházakat éjszakai szállásra nem használták, ott ágyat nem tartottak. Délben a gazda és a szőlőmunkások a ház elé, az ú.n. kisudvarra ültek ki ebédelni, s ebéd után rövid pihenőre. Ide, a kisudvarra hordták össze metszéskor a venyigét, aminek egy részét a napi főzéseknél hasznosították. Szüretkor ide hordták a szőlőt a daráláshoz, itt préseltek, s szűrték hordókba a mustot, de ez volt a szőlőbeli társadalmi érintkezések hagyományos, megszokott helye is. A permetlé készítéséhez szükséges vizet vagy a tanya kútjából szállították félfenekű hordókban, vagy a szőlőben kutat ástak és abból nyerték a vizet. Később kutat lehetőleg minden nagyobb szőlőben ástak. Egy 9 holdas területhez 4 szőlőskút is készült. A négyszögletes kút belsejét fával bélelték, mert a homoki erdő olcsón adta ehhez az anyagot. A kút belseje 2 x 2 m volt, s ha 1 m mély víz volt benne, elégedettek voltak, az ellátta a szőlőt a permetezéshez szükséges vízzel. A vizet kútágas és gém segítségével vödörrel húzták fel. A kutat nem merték rendszeresen. Ezért annak vize emberi fogyasztásra alkalmatlan volt. A présházak kisudvarán lévő kút a jószomszédoknak, ismerősöknek is rendelkezésre állt, s a vendégbarátságot is szolgálta. Ha a szőlőbirokon, s a szomszédságban sem volt kút, a gazda fogatos kocsival hordhatta távolabbról a vizet a permetezéshez. Ha két szőlőszomszéd csináltatott közös kutat, azt a mesgyére tették. Szárazabb esztendőben, amikor kevés volt a víz a kútban, nem szívesen adtak egymásnak vizet. Azokban a helységekben, ahol közös szőlőskertek voltak, a gazdák hegyközségekbe szerveződtek. A szőlők ügyes-bajos dolgainak intézésére Kiskunhalason hegybírót, Asotthalmon kétévenként öreggazdát választottak, aki a megbízatása ideje alatt a szőlőtulajdonosok érdekeit képviselte. Feladata volt a közös pénz kezelése, a csőszök felügyelete, a szőlőskertek rendjének fenntartása. A gazdák évenként két gyűlést tartottak, pünkösd napján és szüret után. Ez alkalommal birkát vágtak.

148 Szánkon, mivel a szőlőföldek a határban nagyrészt szétszórva terültek el, korábban nem fejlődött ki a szőlősgazdák érdekközösségének ez a szervezeti formája. A hegyközség csak 1939-ben alakult meg, azelőtt mindenkinek saját gondja volt szőlőjének őrzése. A szőlősoron volt ugyan csősz, akit a gazdák közösen fogadtak, de az egyéb feladatokat is ellátott, s egyedül nem tudott eredményesen felügyelni a szőlőkre. A hegyközség szervezete szép elgondolásokkal jött létre, de a tervek nemigen váltak valóra. A gazdák hegybírót és két hegyőrt választottak. A hegybíró leginkább a községházáról irányította az őrök munkáját és ellenőrizte a szőlők rendjét. A második világháború idején és az azt követő években a gazdák nehezen jutottak hozzá a permetezéshez szükséges rézgálichoz, ennek a beszerzése és a gazdák közötti elosztása is a hegyközség vezetőjének feladata volt. A hegybíró tudta, kinek mennyi rézgálicra van szüksége, annyit rendelt. Kiadta rá a gazdáknak a BÖRCSÖK Vince 1970/a. 87.